Huszonöt mikro-, kis- és középvállalkozás (kkv) 5,5 milliárd forint támogatást nyert el a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) keretében versenyképességének és termelékenységének erősítésére, amellyel csaknem 11 milliárd forint értékű fejlesztés valósulhat meg.

A nyertes 25 vállalkozásnak lehetősége nyílik modern eszköz- és gépparkok beszerzésére, valamint fejlett infrastruktúrával ellátott telephelyek kialakítására – mondta el Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára. Azok a vállalkozások nyerhettek támogatást, amelyek nagy hozzáadott érték, vagy exportnövekedési lehetőségekkel bírnak, a fejlesztésük eredményeként helyi, nemzeti, de főleg nemzetközi hálózatokba kapcsolódnak be, vagy részvételük intenzitása növekszik.

A turizmusfejlesztési pályázatokon két nyertes jutott összesen kétmilliárd forint fejlesztési forráshoz. A Pannonhalmi Főapátság 950 millió forint támogatást nyert a „Világörökségi helyszínek fejlesztése” című felhívás keretében. A projekt révén a Pannonhalmi Gyógynövénykert komplex turisztikai fejlesztése, illetve a világörökségi helyszín megközelítését szolgáló új gyalogos útvonal kialakítása valósulhat meg. Hollókő Község Önkormányzata mintegy 1,1 milliárd forint támogatáshoz jutott egy látvány főzőkurzussal és kapcsolódó kiállításokkal integrált új rendezvény konyhához, amely komplex turisztikai kínálatot hoz a világörökségi helyszínen. (MTI)