Új típusú foglalkoztatáspolitikai eszközökre van szükség, hogy tovább emelkedjen a munkában állók száma Magyarországon, hiszen a foglalkoztatás szintje ebben a szerkezetben lassan eléri a maximumot – jelentette ki Varga Mihály.

A pénzügyminiszter ismertette, már 4 millió 487 ezer embernek van munkája Magyarországon, a 2010-es kormányváltáshoz viszonyítva mintegy 777 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma, a növekedés döntően a hazai versenyszférában következett be, ahol közel 654 ezer fővel nőtt a létszám.

A tárcavezető hangsúlyozta, a kormány célja, hogy az elkövetkezendő időszakban az országban meglévő munkaerő-tartalékot, az inaktívakat, a közfoglalkoztatottakat és a munkanélkülieket minél nagyobb számban támogassa a munkaerőpiacra történő visszatérésben, amit nagyban segít a munkaügyi hivatalok átalakítása. Az elhelyezkedési juttatás duplázása, a nyugdíjasok munkába állásának könnyítése, a nők rugalmas foglalkoztatásának támogatása, a célzott adóügyi intézkedések és a bértárgyalások is a foglalkoztatás további bővülését segíthetik.

Mint mondta, a foglalkoztatás szerkezete is nagyon pozitív irányba változik, hiszen a közfoglalkoztatottak száma egy év alatt 54 ezer fővel csökkent és a külföldön dolgozók száma is mérséklődött, ezzel párhuzamosan a hazai elsődleges munkaerőpiac közel 100 ezer fővel bővült. Varga Mihály ismertette, a munkanélküliség ráta 75 hónapja csökkenő tendenciát mutat és az ország minden térségében kevesebb mint a felére csökkent 2010 óta, ennek köszönhetően érdemben mérséklődtek a területi különbségek is.

A miniszter közölte, a foglalkoztatottak számának jelentős mértékű növekedésében nagy szerepe van a magyar munkaerő-piaci reformoknak, a gazdaságfejlesztő programoknak, a munkát terhelő adók csökkentésének, a minimálbérek érdemi emelésének, illetve a 2013-ban bekövetkezett növekedési fordulatnak.

(Forrás: Pénzügyminisztérium, fotó: Dede Géza)