A november 1-jén hatályba lépő új közbeszerzési törvényhez „történelmi jelentőségű” módosító indítványt nyújtottak be – jelentette be egy szerdai sajtótájékoztatón Tapolczai Gergely fideszes parlamenti képviselő.

A módosító javaslat lényege, hogy mentesül a törvény hatálya alól – az uniós értékhatárig – a védett munkahelyeken, megváltozott munkaképességű emberek által előállított áruk vagy szolgáltatások beszerzése. Ez azért is jelentős lépés mert az európai fogyatékosságügyi stratégia célul tűzte ki, hogy 2018-ra a fogyatékos személyek foglalkoztatása elérje a 75 százalékos szintet. Az adminisztratív segítség nagyban elősegítheti majd a megváltozott munkaképességű személyeket foglalkoztató cégeknél gyártott áruk értékesítését – magyarázta a politikus.

A sajtótájékoztatón Czibere Károly, a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár elmondta: a rehabilitációs foglalkoztatáshoz jövőre 34,3 milliárd forintos támogatást nyújt pályázati úton az Emberi Erőforrások Minisztériuma, 5,3 milliárd forinttal többet, mint az idén. Az idén már 30 ezernél több megváltozott munkaképességű ember számára tudnak „védett körülmények között” munkát adni, közülük 7 ezernél többen úgynevezett tranzitfoglalkoztatásban vesznek részt, amelynek a célja az, hogy – felkészítés után – ki tudjanak lépni a nyílt munkaerőpiacra.