A NÚSZ új kirendeltsége a Budapesti Közlekedési Ügyfélkapcsolatok Zrt. Rumbach Sebestyén utcai központjában nyílt meg, ahol így egyszerre intézhetők a NÚSZ Zrt., a Budapesti Közlekedési Központ és a Budapest Közút ügyei.

A kirendeltség létrejöttét az ügyféligények indokolták. A fizetős úthálózat forgalma évente átlagosan 5 százalékkal bővül, és a korábban az országban megnyitott 18 kirendeltségből a legtöbben a két budapesti irodát keresik föl. Ezekre hárul az ügyfélszolgálati ügyintézés több mint 60 százaléka, 120 ezer ügyfélnek segítettek már az idei első fél évben.

A főváros jelentőségét mutatja az is, hogy minden évben a Pest megyei e-matricából értékesítik a legtöbbet, 2019 első hat hónapjában több mint egymilliót, ami az összes vásárolt megyei matrica több mint fele – olvasható a NÚSZ Zrt. közleményében.

(Forrás: MTI)