A Széchenyi 2020 keretében megjelent a „Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok és nagyvállalatok munkavállalói számára indított képzések szakmai támogató programja” című (GINOP-6.1.7-17) felhívás.

A program a gazdálkodó szervezetek képzési igényeinek megvalósulását kívánja támogatni, a szektor sajátosságainak figyelembevételével, biztosítva a vállalkozások által megszervezett, megvalósított képzések megfelelő minőségét és nyomon követését – olvasható a hivatalos pályázati portálon megjelent felhívásban.

A felhívás kiemelt, azaz a kiíró szabja meg, ki pályázhat: a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal és a Nemzetgazdasági Minisztérium konzorciumban nyújthat be támogatási kérelmet.

A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 2 milliárd forint. A forrást az Európai Szociális Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásban biztosítja; a támogatott támogatási kérelmek várható száma (nem meglepő módón): 1.

Magyarország, amennyiben a küszöbön álló negyedik ipari forradalom, az ún. Ipar 4.0 elterjedésének nyertesei közé akar tartozni és a megszűnő munkahelyek mellett magasabb hozzáadott értékű munkahelyeket kíván teremteni, fel kell készítenie vállalkozásait és munkavállalóit a jövő elvárásaira. „Az átállás sikeressége nagymértékben múlik azon is, hogyan sikerül átállítani a nagyszámú KKV-t a digitális vívmányok használatára” – idézi a kormány az MKIK Informatikai Kollégiumának jelentését.

További részletek az alább letölthető Felhívásban.