2019. január 7. hétfő, 12:53
Ormós Zoltán internetes szakjogász szerint sok internetezőnek túlságosan nagy a digitális lábnyoma, nem biztos, hogy mindig mindent fel kell tenni a világhálóra.

„Ami egyszer felkerült az internetre, az ott is marad. Részben a megosztások miatt, de még inkább azért, mert egyes szolgáltatók már automatikusan nagy mennyiségben mentenek el internetes tartalmakat. A washingtoni Kongresszusi Könyvtár például minden egyes Twitter-üzenetet lement és eltárol korlenyomat gyanánt a jövő kutatói számára” - mondta a szakember az M1 aktuális csatornán.

Majd azzal az érdekességgel folytatta, hogy „sok esetben nem is a legfiatalabb korosztályra jellemző az internet eltúlzott használata, hanem a 40-es, 50-es korosztályra.”

Ezt azzal magyarázta a szakértő, hogy a tizenévesek hamarabb megtanulják, hogy ha túl sok személyes tartalmat osztanak meg magukról a világhálón, azzal később vissza lehet élni.

„A túl kevés közzétett tartalom viszont utalhat nagyon visszahúzódó személyiségre, akinél nem stimmel valami” - jegyezte meg.

Ormós Zoltán végül elmondta, hogy ma már időzített posztokra is van lehetőség, amelyek bizonyos idő után maguktól eltűnnek a netről, ezzel pedig jelentősen csökkenthetjük a visszaélések lehetőségét.

(NT)


Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja