Hillary Clinton amerikai demokrata párti elnökjelölt Szíria-politikája egy harmadik világháborúhoz vezethet – jelentette ki a Reutersnek kedden adott exkluzív interjújában a republikánus elnökjelölt, Donald Trump, aki elsősorban külpolitikai kérdésekről beszélt a brit hírügynökség munkatársának.

Donald Trump szerint a Szíria miatt Oroszországgal várható konfliktus vezethet újabb világháborúhoz, s Oroszország atomfegyverrel rendelkezik.  A republikánus elnökjelölt szerint Clinton a korábbiakhoz képest agresszívabb amerikai fellépéssel világháborúba sodorhatja az országot. Clinton a kampányban és az elnökjelölti viták egyikén is arról beszélt, hogy úgynevezett repülési tilalom alá eső és „biztonságos” övezeteket hozna létre Szíriában, s a Reuters ezzel kapcsolatban meg is jegyzi, hogy elemzők szerint e zónák védelme Oroszországgal, illetve orosz vadászgépekkel való közvetlen konfliktust idézhet elő.

Az interjúban Trump amellett tesz hitet, hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezet legyőzése sokkal fontosabb, mint Bassár al-Aszad elnök lemondásának kikényszerítése.

Ahogyan fogalmazott: „az Iszlám Államra kell összpontosítani, s nem Szíriára. Ha Hillary Clintonra hallgatunk, akkor Szíria miatt a harmadik világháborúban találhatjuk magunkat”. Hozzátette: „már nem Szíria ellen harcolnak, hanem Szíria, Oroszország és Irán ellen”. A republikánus elnökjelölt szerint Aszad elnök pozíciója most jóval erősebb, mint három évvel ezelőtt.

Oroszországról szólva Trump megkérdőjelezte, hogy Hillary Clinton szót tudna érteni az orosz elnökkel, miután a kampányban démonizálta Vlagyimir Putyint. „Ha megnyeri az elnökséget, hogyan ül vissza a tárgyalóasztalhoz ezzel az emberrel, azok után, hogy ördögként festette le?” – tette fel a kérdést.

Kárhoztatta Barack Obama elnököt is, mert amióta Rodrigo Duterte megnyerte a választásokat a Fülöp-szigeteken, nagyon megromlott az Egyesült Államok viszonya az ázsiai országgal, és Duterte elhíresült kijelentéseire utalva megjegyezte: „nem tiszteli országunkat”.

Bár az interjúban elsősorban külpolitikáról esett szó, a republikánus elnökjelölt utalt a kampányra is, és panaszkodott amiatt, hogy a republikánus pártvezetés nem áll egységesen mögötte. „Az emberek nagyon dühösek a párt vezetésére, mert száz százalékos lenne a győzelmünk, ha magunk mögött tudhatnánk a pártvezetés támogatását. De e nélkül is győzni fogunk” – szögezte le Donald Trump.

MTI/Járai Judit, Washington