Eredményesek a kormány gazdaságélénkítő intézkedései, 2019 második negyedévében is dinamikusan, 5,1 százalékkal nőtt a magyar gazdaság teljesítménye – jelentette ki Varga Mihály.

A pénzügyminiszter rámutatott: az elemzői várakozásokat ismételten meghaladó bővülés mögött egyebek mellett a foglalkoztatás és a bérek emelkedése, a növekvő beruházások és lakossági fogyasztás, valamint az export teljesítménye áll.

A magyar gazdaság teljesítménye a szezonálisan igazított és a naptárhatást figyelembe vevő adatok szerint 5,1 százalékkal nőtt a második negyedévben, amellyel – a rendelkezésre álló adatok szerint – hazánk az EU élmezőnyében van, az európai tagállamok 1,3 százalékos átlagát közel négyszeres mértékben meghaladva.

Varga Mihály hozzátette: míg az Európai Unió országait tekintve változatlanul a lassulás jelei mutatkoznak, a magyar gazdaság bővülését több tényező is támogatja, mögötte pedig – a szocialista kormányzás időszakával ellentétben – nem az eladósodás, hanem stabil és kiegyensúlyozott fundamentumok állnak.

A meghozott kormányzati intézkedések, ezen belül is kiemelten a hatéves bérmegállapodás, a kormány versenyképességi programja, a magyar családok otthonteremtésének elősegítése, valamint a beruházásösztönző gazdasági környezet együttesen 1,6 százalékponttal járultak hozzá a mostani növekedéshez. Mindezek mellett termelési oldalról az ipar, az építőipar, illetve a szolgáltatói szektor is támogatta a bővülést. Így az idei év első felében 5,2 százalékkal, 2010 óta mintegy 30 százalékkal nőtt a magyar gazdaság teljesítménye.

Az elmúlt időszakban mind a nemzetközi intézmények, mind a hazai pénzügyi szervezetek sorra javították a magyar gazdaságra vonatkozó növekedési előrejelzésüket, így a kormány várakozásaival összhangban már 4 százalékot meghaladó bővüléssel számolnak – emlékeztetett Varga Mihály.

Mint mondta: az elkövetkezendő hónapokban ugyanakkor egyszerre kell tekintettel lenni a világgazdasági folyamatok alakulására, ezen belül a brit kiválásra, valamint a termelői kapacitásbővítést nehezítő tényezőkre. Ezekre a kihívásokra kíván választ adni a Gazdaságvédelmi Akcióterv, amellyel a magyar gazdaság a jövőben is dinamikus, az uniós átlagot legalább két százalékponttal meghaladó, továbbra is kiegyensúlyozott és fenntartható növekedést érhet el.

(Forrás: Pénzügyminisztérium)