Tovább nőtt májusban a külkereskedelmi mérleg többlete; a január-májusi aktívum elérte a 3,5 milliárd eurót, ami 741 millió euróval magasabb az egy évvel korábbinál.

A kedvezőtlen naptárhatás ellenére – Pünkösd az idén májusra, tavaly júniusra esett – az export májusban is erősödni tudott (1,7 százalékkal), míg az import volumene 0,8 százalékkal csökkent.

Idén májusban a kivitel értéke 7,2 milliárd, a behozatalé 6,7 milliárd euró volt, ezzel a külkereskedelmi mérleg többlete 507 millió eurót tett ki. Ez 225 millió euróval több, mint egy évvel korábban. Az év első öt hónapját tekintve az export értéke meghaladja a 37 milliárd eurót, míg a behozatal a 34 milliárd euróhoz közelít, ennek köszönhetően többletünk elérte a 3,5 milliárd eurót.

Májusban a gépek és szállítóeszközök kivitele 2,1 százalékkal, behozatala 1,7 százalékkal erősödött. A feldolgozott termékek exportja 1,3, importja 0,8 százalékkal emelkedett. Ezen belül a gyógyszer és gyógyszerészeti termékek külkereskedelmi forgalma több mint tizedével erősödött, de hasonló mértékű növekedés volt megfigyelhető a vegyipari termékcsoportokat illetően is. Az élelmiszerek, italok, dohánytermékek exportja 3,6, importja 6,7 százalékkal nőtt. A gabona és gabonakészítmények kivitelének volumene több mint másfélszeresére bővült.

Az év első öt hónapjának adatai azt mutatják, hogy a külkereskedelem növekedéséhez a járműgyártás dinamikus bővülése (22,6 százalék) mellett az elektronikai vállalatok exporttevékenysége, és a gyógyszerek kivitelének jelentős erősödése (17,8 százalék) is hozzájárult.

A kedvező külkereskedelmi folyamatok meghatározó szerepet játszottak abban, hogy az első negyedév során a folyó fizetési mérleg egyenlege rekord szintet érjen el. Mindez lehetővé teszi, hogy hazánk külső adósságállománya a korábban vártnál gyorsabb ütemben épüljön le, illetve a magyar gazdaság sérülékenysége is érdemben csökkenjen – kommentálták az adatokat az Nemzetgazdasági Minisztérium szakemberei, akik az év hátralevő részében a kedvező exportfolyamatok fennmaradására számítanak.