Két éven belül megduplázza magyarországi dolgozóinak számát az Accenture informatikai szolgáltató vállalat. Idén kétszáz dolgozót vesznek fel új budapesti technológiai központjukba.

A cég második telephelye januárban nyílt meg Budapesten, ahol már 150-en dolgoznak, összesen 350 dolgozójuk van. Tesztelőkre, fejlesztőkre, tervezőkre, projektvezetőkre lesz szükségük. Az új csapatba elsősorban frissen végzett hallgatókat várnak, az új alkalmazottak jelentős része Nyugat-Európát és Észak-Amerikát fogja kiszolgálni – mondta sajtótájékoztatóján Tomas Volek, az Accenture Advanced Technology Center regionális vezetője. 

A toborzási folyamat összhangban van az Accenture férfi és női munkavállalók kiegyensúlyozott arányát célzó nemzetközi kezdeményezésével, a cégen belül 2025-ig szeretnék elérni az 50-50 százalékos arányt a női és a férfi munkavállalók között. Tomas Volek közölte: három éve a jól képzett magyar informatikusok miatt választották a régióból Magyarországot a központ létrehozásához. Három magyar ügyfelet szolgálnak ki, köztük egy közszolgáltató céget, és egy telekommunikációs céget, de a budapesti központ több mint 30 nemzetközi cégnek szolgáltat.

Martin Kucera, Accenture Advanced Technology Center budapesti vezetője ismertette a cég legfrissebb jelentését, miszerint a mesterséges intelligencia iránti elköteleződés 2022-re 38 százalékkal növelhetné a cégek bevételeit, és 10 százalékkal emelhetné a foglalkoztatottságot.     A növekedés kulcsa a cég szerint a munkaerő átcsoportosítása, és az intelligens technológiákkal való együttműködés támogatása – mondta.

A New York-i tőzsdén jegyzett Accenture (NYSE: ACN) globálisan közel 430 ezer, kelet-európában pedig több mint hatezer munkavállalót foglalkoztat, a világ egyik vezető informatikai szolgáltatásokat nyújtó vállalata, üzleti stratégiai, digitális technológiai és vállalati működést segítő megoldásokat és szolgáltatásokat kínál 120 országban. 

A tavaly november végén zárult negyedévben 9,5 milliárd dollár nettó nyereséget ért el, ami 12 százalékkal magasabb mint az előző év azonos időszakában. A magyarországi cégeik árbevétele a nyilvános cégadatok szerint az utolsó, 2016. augusztusban zárult gazdálkodási évben közel 6 milliárd forint volt. (MTI)