2017. június 16. péntek, 13:39
határőrség, nyaralás, nyári szünet
Már ettől a hétvégétől a forgalom erősödésére számít a rendőrség a röszkei és a csanádpalotai autópálya-határátkelőhelyen, mert a Nyugat-Európában dolgozó vendégmunkások szabadságra, a turisták pedig nyaralni indulnak.

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján június közepétől augusztus első feléig várható torlódás a határátkelőhelyek kilépőoldalán, míg július második felétől egészen augusztus végéig a belépő irányú forgalom lesz erős. A legkritikusabb időszak július utolsó és augusztus első két hete, amikor hétvégente mindkét irányban jelentős várakozások alakulhatnak ki - tájékoztatott Szabó Szilvia, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Egy átlagos nyári napon 15-20 ezer utas veszi igénybe a röszkei autópálya-határátkelőhelyet, a nyári szabadságok időszakában ez a szám akár 60 ezerre is nőhet. Csanádpalotán még ennél is erősebb ilyenkor a forgalom, elérheti a napi 70 ezret is - tudatta a százados. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a hazai és külföldi társszervekkel együttműködve felkészült arra, hogy a csúcsforgalom idején a két határátkelőhely teljes kapacitáson működjön - hangsúlyozta a szóvivő.

A határátkelőhelyek nyitva tartásáról és az ott várható várakozási időkről a rendőrség honlapján (http://www.police.hu/hirek-es-informaciok/hatarinfo), valamint a rendőrségi útinformációs rendszer (Rutin) mobil applikáció segítségével tájékozódhatnak az utazók.

A gyorsabb átlépés érdekében - szükség esetén - Szerbia irányában Tompa, Tiszasziget vagy Ásotthalom felé célszerű kerülni. Utóbbi két átkelő naponta 7 és 19 óra között vehető igénybe. Akik Románia felé szeretnének utazni, azok választhatják a 24 órás nyitva tartással működő kiszombori, battonyai vagy gyulai határátkelőt - közölte a százados. (MTI)


Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja