Tavaly Budapesten tovább nőttek a lakótelepi panelek árai és egyelőre nincs jele a folyamat mérséklődésének. A legdrágább ingatlanok a Vizafogón és Gazdagréten találhatóak, ahol a panellakások átlagos négyzetméterára tavaly meghaladta a 400 ezer forintot.

A Vizafogón és Gazdagréten 2016-ban még átlagosan 376 ezer forint, illetve 357 ezer forint volt a lakótelepi lakások négyzetméterára, 2017-ben azonban az átlagárak elérték a 417 ezer, illetve a 411 ezer forintot is - közölte a Duna House. A közleményben Benedikt Károly elemzési vezető kifejtette: a legnagyobb áremelkedés a káposztásmegyeri paneleknél történt, ahol egy év alatt több mint 80 ezer forinttal nőtt az átlagos négyzetméterár. Ez egy 50 négyzetméteres lakás esetében 4 millió forinttal is növelhette az ingatlan vételi árát. 

Míg 2016-ban a Káposztásmegyeren található ingatlanok átlagos négyzetméterára 266 ezer forint körül mozgott, 2017-ben ez az érték 349 ezer forintra emelkedett. A legalacsonyabb (Havanna lakótelep) és a legmagasabb árfekvésű (Vizafogó) paneltömbök közötti árkülönbség 2017-ben 50 százalékra mérséklődött, míg egy évvel korábban még 65 százalékos volt, így jól látható, a kevésbé kedvelt lakótelepeken is erős növekedésnek indultak az árak az elmúlt egy évben.

Ugyanakkor arra is rámutattak, hogy vannak azért olyan környékek, ahol nem volt nagymértékű a drágulás. Újpalotán például közel azonos négyzetméterár volt jellemző 2016-ban és 2017-ben is, egy év alatt a 290 ezer forintról 313 ezer forintra emelkedett az átlagos négyzetméterár. (MTI)


Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja