Újabb két, a helyi gazdaságfejlesztést és városrehabilitációs fejlesztéseket támogató pályázati felhívás jelent meg, illetve emelkedett négy nyitott felhívás összege a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban (TOP), összesen 39,5 milliárd forint értékben – tájékoztatott Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.

A „Leromlott városi területek rehabilitációja” című, a megyéknek és a megyei jogú városoknak szóló két új felhívás célja 12,4 milliárd forint értékben az alacsony iskolázottság és a tartós munkanélküliség magas szintje miatt leszakadó vagy leszakadással veszélyeztetett városrészek társadalmi-fizikai-gazdasági problémáinak komplex kezelése, a városrészekben társasház, lakásszövetkezet, önkormányzat vagy nonprofit szolgáltató kizárólagos tulajdonában álló lakások korszerűsítésével, a meglévő lakófunkciók fejlesztésével, szociális, közösségi és közterületi funkciók kialakításával.

Támogatási kérelem benyújtására jogosult mindkét felhívás esetében önállóan és konzorciumvezetőként a városi jogállású települési önkormányzat, illetve a megyei jogú város önkormányzata és többségi tulajdonában lévő gazdasági társasága. Konzorciumi partner lehet a helyi önkormányzati és nemzetiségi önkormányzati költségvetési irányító és költségvetési szerv, Magyarország területén alapított és itt székhellyel rendelkező, jogi személyiségű civil szervezet, egyházi jogi személy, társasház, lakásszövetkezet, Magyar Közút Nonprofit Zrt., Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt., nonprofit gazdasági társaság, szervezet is, amelyben az állam vagy önkormányzat – együttesen vagy külön, közvetve vagy közvetlenül – 100%-os tulajdoni részesedéssel rendelkezik, megyék esetében pedig az önkormányzati többségi tulajdonú vállalkozás, megyei önkormányzat, valamint az önkormányzati hivatal is.

20,6 milliárd forintra nőtt 13,8 milliárd forint emelést követően a társadalmi és környezeti szempontból fenntartható turizmusfejlesztést támogató felhívás keretösszege. A pályázat keretében a helyi és térségi jelentőségű, turisztikai vonzerőt jelentő kulturális, épített vagy természeti örökség turisztikai hasznosítására, fejlesztésére nyílik lehetőség, a helyi gazdaság élénkítése és a foglalkoztatás növelése érdekében.

17,3 milliárd forintról 28,3 milliárd forintra nőtt a gazdaságfejlesztést és a munkaerő-mobilitás ösztönzését szolgáló közlekedésfejlesztési felhívás összege 11 milliárd forint emelést követően. A felhívás jellemzően alacsonyabb rendű, országos közutak felújítását és fejlesztését célozza annak érdekében, hogy a megyei jogú városok gazdasági területei jól megközelíthetők legyenek a vállalkozások és a munkavállalók számára. A támogatott beruházásoknak közvetetten a kis- és középvállalkozások működéséhez is szükséges közlekedési infrastruktúra fejlesztését kell segíteniük.

3,2 milliárd forintról 4,8 milliárd forintra nőtt az egészségügyi alapellátás infrastrukturális fejlesztését támogató felhívás összege. A felhívás célja az egészségügyi alapellátási rendszer infrastrukturális fejlesztése, az intézmények szolgáltatásainak korszerűsítése, a hozzáférési lehetőségek javítása.

A szociális alapszolgáltatások infrastruktúrájának fejlesztését segítő felhívás összege 3,4 milliárd forintról 4,1 milliárd forintra emelkedett, ezzel támogatva új férőhelyek kialakítását a leszakadással veszélyeztetett csoportok helyzetének javítására, támogatva a célt, hogy a foglalkoztatottsági szint növeléséhez csökkenthetők legyenek a családi terhek.

Ezenkívül a „Kulturális és közösségi terek infrastrukturális fejlesztése és helyi közösségszervezés a városi helyi fejlesztési stratégiához kapcsolódva” című felhívás jelenlegi benyújtási szakaszának lezárásával újabb benyújtási szakasz kezdődik 2017. május 24-i határidővel. Az intézkedés keretében a kulturális és közösségi terek, szolgáltatások fejlesztése, kínálatuk bővítése kap támogatást 45,6 milliárd forint értékben, amelyek hozzájárulnak a helyi gazdaság fejlesztéséhez is. (MTI)