Az állami tulajdonban lévő Tokaj Kereskedőház Zrt. összesen 17, 1 milliárd forintos beruházással teljesen átalakítja és fejleszti a borászatot – ismertette Tombor András, a Tokaj Kereskedőház felügyelőbizottságának elnöke csütörtökön.

Az idén 1077 hektárról vásároltak fel szőlőt, minden eddiginél magasabb, fajtától függően 140 és 400 forint közötti kilogrammonkénti áron. A felvásárlási árak 2012-t követően minden évben folyamatosan emelkedtek.

Jövőre már januárban tervezik a felvásárlási árak meghirdetését, így a szeptemberben kezdődő szüret pontos szerződéses feltételei ismertek lesznek a termelők számára, akik ezzel tudnak előre tervezni.

A 17,1 milliárd forintos beruházás nem tartalmazza a már mintegy 2,5 milliárd forintból megépült 66 ezer hektoliteres tartálycsarnokra kapott állami támogatást. A következő két évben a tartálycsarnokot további 44 ezer hektoliteres kapacitással bővítik.

12,4 milliárd forint állami támogatást kaptak tőkeemelés és hitel formájában 2013-2015 között, ebből 4,5 milliárd forint a hitel. A cég talpra állításához még mintegy 15,5 milliárd forintra van szükség, 2019-re nyereséges, önfenntartó működést, osztalékfizetést terveznek. A társaság likviditási helyzete stabil. Közölte: a kormánynak 1-2 héten belül előterjesztik a cég 15,5 milliárdos költségigényére vonatkozó részletes ütemtervét.

A Tokaj Kereskedőház munkájába szeretnék bevonni a helyieket, ezért alakították ki a jól működő partnerséget, aminek szigorú feltételei működőképesek. Szeretnék azt, hogy a termelő partnereik tulajdonosok lehessenek a Zrt.-ben, jelenleg ennek a feltételein dolgoznak.

Az egységes palackcímkéket is magába foglaló teljes vállalati arculat 2016 tavaszára készül el, és névváltást is terveznek.

Szappanos Péter, a Tokaj Kereskedőház nemrég kinevezett vezérigazgatója arról beszélt, hogy jelenleg az értékesítésre fókuszálnak. A világpiacon hatalmas a verseny a tradicionális és az új  – Chile, Argentína – termőhelyek között is. A munkát a folyamatban lévő beruházások mellett kell végezniük.