Pénteken kezdődik a Budapest Music Expo, Közép-Kelet Európa legnagyobb zenei kiállítása. A rendezvénynek idén először a Hungexpo ad helyet, ahol a több tízezer kipróbálható hangszer, háromszáz zenei esemény várja a látogatókat.

A 17 ezer négyzetméter területű rendezvényt három napon át ezer ember építi fel, a nyolcvan standra, illetve zenei helyszínre 140 kamionnyi áru, mintegy 1900 tonnányi hangszer és egyéb eszköz érkezik – közölték a szervezők az MTI-vel.

Ezúttal is több tízezer pengetős, billentyűs és ütős hangszert, mikrofonokat és dj-felszereléseket lehet kipróbálni a rendezvényen. A kiállítók nagy mennyiségben vonultatnak fel hang-, fény-, lézer-, stúdió- és színpadtechnikát. A G csarnokot a szervezők csendes és félhangos részre osztják, így elkülönítik a gitárzúzásra fogékony fiatalságot és a látványtechnikát szemlélő látogatókat.

Az Öröm a zene elnevezésű játszótéren tizenegy zenetanár foglalkozik kicsikkel és nagyokkal. A pedagógusok kedvet csinálnak a zenéléshez és segítenek abban gyerekeknek és felnőtteknek, hogy eldöntsék, milyen hangszeren tanuljanak, továbbá a hangszeres tudást is felmérik. Szombaton és vasárnap tart nyitva a Muzsikáló Háztartás, ahol különböző elromlott, hibás tárgyakból, valamint hulladékból lehet hangszereket készíteni.

Látható lesz egy tizenhat méter hosszú, 37,5 tonnás Roland/BOSS kamion, amelynek egyik oldaláról egy kiállítótér, másik oldaláról egy színpad nyílik; itt zenél szombat délután többek közt a Magna Cum Laude. A hangterápiás pihenőszigeten hangágyak, hangszékek és óriásgongok segítenek stresszmentes állapotba kerülni.

A korábbi expókkal ellentétben idén három szabadtéri színpadon zajlanak koncertek, fedett nézőtér előtt. Fellép mások mellett az Anna and the Barbies, a Cloud9+, a Leander Kills, az Infusion Trio, az Alapi Band, a Half Note City, a Zanzinger, a Colorstar, a Kállay Saunders Band, a Mingu, Horányi Juli, az 1705 és a Magashegyi Underground, de a Punnany Massif tagjai is tartanak egy showcase koncertet.

Az expón negyedik alkalommal adják át tizenegy kategóriában az Öröm a zene! díjat, amellyel az alapító Hangszeresek Országos Szövetsége (Hanosz) a hangszeres-élőzene népszerűsítése iránti elkötelezett személyeket ismeri el. Idén is lesznek konferencia programok az Artisjus, a Cseh Tamás Program és a Zeneipari Hivatal szervezésében és itt hozzá nyilvánosságra éves zeneipari jelentését a ProArt szövetség.

A Cseh Tamás Program pódiumbeszélgetésekkel, könyv- és mobilalkalmazás-bemutatóval, valamint tehetséges induló zenekarai koncertjeivel várja ez érdeklődőket. A CSTP-standon a Halk Csarnokban megvásárolhatóak lesznek a program gondozásában kiadott könyvek, a támogatott zenekarok anyagai.

Pénteken 15 órától a Cseh Tamás Program két évéről és a harmadik évad terveiről tart előadást Bajnai Zsolt, a program megvalósításáért felelős kollégium vezetője, 16 órától pedig Doncsev András, az NKA alelnöke és Vizkeleti Andrea főtanácsos, az NKA Bizottság titkára beszél az NKA-pályázatokról.

Szombaton 15 órától Dénes József „Dönci” Szökésben című könyvét mutatják be, a kötetről Legát Tibor, az egykori zenésztárs és Vass Norbert, a könyv szerkesztője beszélget. Ezt követően Csatári Bence történész faggatja Török Ádámot, a Mini frontemberét az Azok a régi csibészek Extra című programon. Vasárnap a CST-pódiumon 13 óra 30 perctől a poptörténeti tanösvény mobilalkalmazást mutatják be.

A Budapest Music Expo alatt három színpadon is koncerteken találkozhat a közönség a Cseh Tamás Program Induló zenekari alprogramjában támogatott zenekarokkal, köztük Stahl Barbarával, a Császári Pillanatművekkel és a Junkie Jack Flash-sel. Az expón lesz az Öröm a zene! tehetségkutató országos döntője is, a győztes egymillió forint pénzjutalomban részesül a CSTP hozzájárulásával.

A Budapest Music Expo október 7-én 10 órától 9-én 18 óráig várja vendégeit. A programok ingyenesen látogathatóak. (MTI)