Április 1-től változott a szőlőtelepítési támogatás igénylése, mivel a múlt évben meghirdetett lehetőségre az idén várhatóan többen pályáznak majd, mint tavaly – mondta a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) főtitkára hétfőn.

Tavaly már lehetőség volt a magyarországi szőlőterület 1 százalékos növelésére, ám a gazdák még csak ismerkedtek ezzel a lehetőséggel. Az idén azonban jelezték, hogy a 642 hektárra – ez az előző évi terület 1 százaléka – többen is szeretnének telepítési igényt benyújtani – mondta Brazsil Dávid a m1 csatorna műsorában.

Ezért a szakmaközi szervezet azt javasolta a Földművelésügyi Minisztériumnak, hogy állítsanak fel egy prioritás rendszer, amelynek alapján elsőbbséget élveznek a meghatározott kritériumokat teljesítő gazdálkodók.

A kritériumok között említette a hegyközségi tanácsok által javasolt fajták telepítését, az átlagnál jobb termőhelyre tervezett telepítést az adott borvidéken belül, valamint támogatják a kis- és közepes vállalkozások birtokkoncentrációját is.

A főtitkár reményét fejezte ki, hogy a termelők rendelkezésére álló 642 hektáros lehetőséget a gazdálkodók ki fogják használni. Április 30-ig lehet pályázni. Azon is dolgoznak a szakemberek, hogy az új szőlőtelepítésekre, az unióban elsőként, vidékfejlesztési támogatást is kaphassanak a gazdálkodók. (MTI)