Csak a fővárosban több mint tízezer civil szervezet létesítő okiratait kell módosítani 2016. március 15-ig az új polgári törvénykönyv (Ptk.) rendelkezéseinek megfelelően.

Jövő év március 15-ét követően minden jogi személy – ezen belül a civil szervezetnek minősülő egyesületek és alapítványok is – csak az új Ptk. rendelkezéseinek megfelelő létesítő okirattal működhet törvényesen – írja az MTI.

A Fővárosi Törvényszéken nyilvántartott több mint 20 ezer civil és egyéb szervezetből mintegy 12 ezer még nem hozta összhangba alapító okiratát, illetve alapszabályát az új Ptk.-val. A törvényszék arra hívta fel a figyelmet: az érintett szervezetek akkor is kötelesek létesítő okiratukat felülvizsgálni és szükség szerint módosítani, ha egyébként nem kívánták volna megváltoztatni.

Felül kell vizsgálni minden olyan egyesületnek és alapítványnak a létesítő okiratát, amely az új Ptk. hatálybalépésekor – tavaly március 15-én – már nyilvántartásba bejegyzett, vagy már a nyilvántartásba vételi eljárás alatt álló volt. (A kötelezettség tehát azokra a civilszervezetekre nem vonatkozik automatikusan, melyek tavaly március 15-e után kezdeményezték bejegyzésüket.)

Az egyesületek és alapítványok nyilvántartási eljárásai illetékmentesek. A változásbejegyzés iránti kérelmeket elektronikus úton, vagy papír alapon – postán, személyesen, vagy a bíróságokon rendszeresített gyűjtőládába helyezve – lehet előterjeszteni.

A beadványok kizárólag elektronikus úton nyújthatók be abban az esetben, ha a kérelmező közhasznú jogállású, vagy jogi képviselővel jár el, illetve, ha az érintett szervezet egyszerűsített változásbejegyzési eljárás lefolytatást kéri. Egyszerűsített eljárásban bírálja el a bíróság a változásbejegyzési kérelmet, ha a létesítő okiratot a jogszabályban meghatározott mintaokirat felhasználásával módosítják.

A jogszabályok szerint nem kell ugyanakkor módosítani a létesítő okiratot akkor, ha a módosításra csak azért lenne szükség, mert olyan hivatkozások, utalások és elnevezések szerepelnek a létesítő okiratban, amelyek az új Ptk.-nak már nem felelnek meg. Nincs szükség az egyesületek alapszabályainak módosítására csak azért, hogy benne legyen az alapító tagok neve, lakóhelye, és általában nem kell módosítani a létesítő okiratot, ha annak felülvizsgálata során az érintett szervezet azt állapítja meg, hogy az nem ütközik az új Ptk. valamely kötelező rendelkezésébe.

Ha egy szervezet létesítő okirata 2016. március 15-ét követően nem felel meg az új Ptk. rendelkezéseinek, az törvénysértően fog működni.