Több mint száz programmal, világsztárokkal és bemutatókkal várja a közönséget a Budapesti Nyári Fesztivál június 9. és szeptember 1. között a Margitszigeten és a Városmajorban.

Bán Teodóra, a fesztivált szervező Szabad Tér Színház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója a rendezvény sajtótájékoztatóján elmondta: a Margitszigeti Szabadtéri Színpad fennállásának 80. évfordulója alkalmából kivételes nyári évadra készülnek. A programsorozat ingyenes koncerttel kezdődik június 9-én a Margitszigeti nagyréten Alexander Rybak hegedűművész és a Magyar Állami Operaház zenekarának közreműködésével. A nyitóeseményre mintegy 8 ezer érdeklődőt várnak.

A Budapesti Nyári Fesztiválon opera- és operettbemutatókkal, balettelőadásokkal, klasszikus, könnyűzenei és crossover koncertekkel, színházi előadásokkal, neves magyar és nemzetközi művészekkel, szuperprodukciókkal, kiállításokkal és gyerekelőadásokkal várják a közönséget.

Mint elhangzott, a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon hat bemutató és hét olyan produkció szerepel a programban, amelyet eddig Magyarországon nem láthatott a közönség. A Városmajori Szabadtéri Színpadon a mintegy 80 program között öt színházi bemutatóval, lemezpremierekkel, vidéki színházak előadásaival és koncertekkel találkozhatnak az érdeklődők.

A Margitszigeti Szabadtéri Színpadon június 10-én a Quimby az Óbudai Danubia Zenekarral ad koncertet, amelyen az ismert dalok első alkalommal hallhatók szimfonikus átdolgozásban. A fesztiválon fellép Szabó Balázs Bandája a Modern Art Orchestrával, Caramel augusztus 20-át köszönti, a Magna Cum Laude pedig a Magyar Virtuózok Kamarazenekarral tér vissza a szigetre.

Az évad kiemelt bemutatója a Miskolci Nemzeti Színház művészeivel, valamint a Fővárosi Nagycirkusz artistáival megvalósuló Cirkuszhercegnő. Kálmán Imre nagyoperettje Dobó Enikő, Eperjesi Erika, Miller Zoltán és Szőcs Artur főszereplésével látható július 20-án és 21-én.

Richard Strauss Salome című művét június 22-én és 24-én láthatja a közönség Szikora János rendezésében, augusztus elején pedig Verdi Rigolettója hallható Giuseppe Altomare és Arturo Chacón-Cruz vendégszereplésével.

A The Great Gatsby (A nagy Gatsby) nemzetközi balett-társulatok sztárszólistáival érkezik a Margitszigetre, augusztus elején pedig a Varázsfuvola című előadásával lép fel a Béjart Ballet Lausanne.

Mint elhangzott, Ara Malikian hegedűművész először látogat Magyarországra. Jeff Mills DJ Planets (Bolygók) című koncertjén az Óbudai Danubia Zenekarral adja elő szimfonikus-elektronikus zeneművét.

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar hagyományos koncertjének első felében Fülei Balázs zongoraművész szólaltatja meg Dohnányi e-moll zongoraversenyét, az est második felében pedig Miklósa Erika és Molnár Levente operaénekesek, valamint a Nemzeti Énekkar közreműködésével hallható Carl Orff Carmina Buranája.

Az operagála-sorozat Erwin Schrott önálló koncertjével folytatódik. Leonard Bernstein születésének 100. évfordulóján Szemere Zita emlékezik Gershwin zenéjével a centenáriumra, míg a Városmajorban Szőke Nikoletta és Gájer Bálint műsora lesz hallható. A szimfonikus filmzenekoncert-sorozat idén a fantasy és science fiction nagy epikus műveiből válogat Hubai Gergely rendezésében.

A Margitszigeti Víztorony két szintjén két archív fotókiállítás várja a látogatókat. Az MTVA Hogy volt!? – Pillanatképek a magyar közmédia történetéből című médiatörténeti kiállításán a magyar televíziózás 65 éves történetét mutatják be. A másik kiállításon a Margitszigeti Szabadtéri Színpad elmúlt 80 évének legszebb pillanatképeivel tisztelegnek a jubileum előtt. A Petőfi Irodalmi Múzeummal közösen irodalmi sétákat is rendeznek.

Bán Teodóra a Városmajori Szabadtéri Színpad programját ismertetve elmondta: ismét megrendezik a Városmajori Színházi Szemlét, amelynek keretében hat vidéki város hat előadása mutatkozik be. Az idei versenyprogramban Nyíregyházáról az Illatszertár (rendező: Mohácsi János), Kecskemétről A képzelt beteg (Rusznyák Gábor), Miskolcról a Furcsa pár (Béres Attila), Szombathelyről a Volpone (Alföldi Róbert), Kaposvárról a Cabaret (Bozsik Yvette), Győrből A vád tanúja (Simon Kornél) című előadás látható.

A Városmajori Szabadtéri Színpad kiemelt bemutatója a Bonnie & Clyde című Broadway-musical, amely a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak szereplésével, Harangi Mária rendezésében valósul meg. A városmajori színpadon fellép a Group’n’Swing zenekar, Csonka Zsuzsa és társulata és a Coincidance Táncszínház is.

Vasárnap délelőttönként gyerekprogramokkal, esténként koncertekkel várják a látogatókat. A fellépők között lesz Palya Bea, Micheller Myrtill, a Budapest Bár, Dés László, Snétberger Ferenc, Kern András, Szőke Nikoletta, Gájer Bálint, Sebő Ferenc, Kollár-Klemencz László, Sándor Péter, Miller Zoltán, Szirtes Edina Mókus, Petruska András, Horgas Eszter, Falusi Mariann, Váczi Eszter és Szűcs Gabi.

Bán Teodóra kitért arra is, hogy a margitszigeti előadásokra idén is érkezhetnek színházi hajójárattal a nézők, és az idén a BKK D12-es hajójárata is óránként érinti a kikötőt. A Budapesti Nyári Fesztivál fővédnöke Tarlós István főpolgármester. A programokról bővebb információ a www.szabadter.hu oldalon érhető el. (MTI)