2019. február 22. péntek, 13:01
csok, családtámogatás
A kormány nemcsak az új lakások építését támogatja, hanem a már meglévő ingatlanok felújítását, korszerűsítését is. A falusi csokra 25 milliárd forint áll majd rendelkezésre, de a keret bővíthető.

Több mint kétezer települést érint a falusi családi otthonteremtési támogatás (csok). Erről beszélt a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára az M1-en.

Orbán Balázs közölte: az intézkedés célja, hogy növeljék a legkisebb települések lakosságmegtartó képességét. Ezek a falvak a rendszerváltás óta nem kapták meg azt a támogatást és segítséget, amelyre szükségük van. A kormány ezen kíván változtatni a Magyar Falu Programmal is, amelynek része a falusi csok – vázolta az MTI tudósítása szerint.

A kormány ennek révén nemcsak az új lakások építését támogatja, hanem a már meglévő ingatlanok felújítását, korszerűsítését is. A tervek szerint a falusi csokra 25 milliárd forint áll majd rendelkezésre, de a kormány az igényektől függően kész bővíteni a forrást – közölte.

(Forrás: Blogstar)


Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja