2018. március 10. szombat, 16:10
Bach, Bach in the Subways, Kovács Zalán
Országszerte 32 település több mint 100 helyszínén, 300 programmal és mintegy 2000 fellépő közreműködésével ünneplik Johann Sebastian Bach születésének évfordulóját március 21. és 25. között a Bach Mindenkinek Fesztiválon.

A Bach in the Subways nemzetközi programot egy New York-i csellista, Dale Henderson indította útjára 2010-ben azzal a céllal, hogy növelje a klasszikus zene iránti általános érdeklődést – idézte fel Kovács Zalán tubaművész, a fesztivál alapító igazgatója az M1 aktuális csatorna szombati műsorában. Azóta minden év márciusában, Johann Sebastian Bach születésnapja környékén világszerte kiváló muzsikusok ünneplik a zeneszerzőt ingyenes koncerteket adva nyilvános helyeken.

A szervező elmondta, hogy a programsorozat nyitókoncertjét Budapesten március 20-án a Budapest Music Centerben rendezik meg, ahol a Készenléti Rendőrség Zenekara szólaltatja meg Bach műveit, majd átadják a fesztivál díjait is.

Lesz „Énekeljünk együtt!” címmel közös koráléneklés a budapesti Kálvin téren, Hegedűs D. Géza színművész Bachtól származó és Bachról szóló verseket ad elő hárfa- és tubakísérettel a Lóvasút Kulturális és Rendezvény Központban, Kaposváron aikidóbemutatót tartanak Bach muzsikájára, flashombot rendeznek a Miskolc Plázában, Szentendrén pedig a HÉV-állomáson Bach az aluljáróban címmel ad koncertet a Musica Beata Kórus és Musicantus Leánykara. Mindezek mellett határon túl is több városban rendeznek ingyenes Bach-koncerteket.

„Fontos, hogy lebontsuk a koncerttermek falait és egy átjárót képezzünk a színpad és a közönség között” – mondta Kovács Zalán. (MTI)


Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja