A mesterséges intelligencia elterjedése hozzájárul a munkahelyteremtéshez, az új állások betöltéséhez azonban hiányzik a megfelelő szakembergárda – mutat rá egy tanulmány.

A megkérdezett vállalatvezetők ötöde úgy látja: számos új pozícióra lesz szükség a technológia meghonosodása miatt, ez pedig a világgazdaság fellendüléséhez is hozzájárul majd – olvasható az EY és az MIT Technology Review Insights közös kutatásában.

A válaszolók négyötöde a megfelelő szakemberek hiányát látja az automatizáció legnagyobb kihívásának. További akadályozó tényező, hogy nehezen illeszthető be az üzleti folyamatokba az együttműködés az új rendszerekkel (53 százalék) – írja a Computerworld.

A könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat saját működésére vonatkozó becslése szerint a 2018-ban induló pénzügyi évben mintegy 2,1 millió munkaórát takaríthat meg intelligens, automatizált megoldásokkal.