Javult a fizetési fegyelem Magyarországon, az ügyfelek rövidebb határidőkkel és pontosabban fizetik a számlát, mint egy évvel korábban – ismertette Thummerer Péter, a követeléskezelő EOS-csoporthoz tartozó EOS Faktor Zrt. ügyvezetője szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

A felmérésben 2015 tavaszán 13 európai országban 2600 pénzügyi szakértőt, Magyarországon mintegy 200 cég döntéshozóit kérdezték meg a fizetési szokásokról. Somodi Bernadett, az EOS Magyarország értékesítési vezetője elmondta, hogy a válaszadók szerint Magyarországon az idén a kibocsátott számlák 77 százalékát az ügyfelek időben kiegyenlítik az előző évi 74 százalékkal szemben, és jobb a mutató a kelet-európai átlagos 75 százaléknál is.

A fizetési határidők 31 napra csökkentek a magyar piacon az előző évi 37 napról, és kevesebb a 36 napos kelet-európai átlagnál is,  ami többnyire Polgári Törvénykönyv (Ptk) közelmúltban történt változásának tudható be.

A vállalati szektor szereplői a késedelmes fizetések és nemfizetések okaként a tavalyi adatokhoz hasonlóan leginkább a likviditási problémákat, illetve saját ügyfeleik nemfizetését jelölték meg, míg a magánszemélyek az eladósodottságra, a fizetésképtelenségre és a munkanélküliségre hivatkoznak leggyakrabban.

Thummerer Péter szerint a kutatás megállapításai alapján elmondható, hogy nőtt a magyar vállalatok stabilitás-érzete, mivel idén mindössze a válaszadók 6 százaléka érezte azt, hogy egy-egy kifizetetlen számla a cég létét fenyegeti, a tavaly mért 13 százalékhoz képest, hasonló trendek látható Kelet-Európában is, ahol ez a mutató 17 százalékról 8 százalékra esett.

Thummerer Péter úgy vélte, a követeléskezelés piaca Magyarországon stagnálni fog, fejlődési potenciál a kkv-szektor követeléseinek behajtásánál látszik.

Az EOS-csoport fő tevékenységi köre a követeléskezelés, 25 országban 51 leányvállalatával, több mint 8500 munkatársával valamint 20 000 ügyfelével piacának Európa egyik legnagyobb szereplője.

Magyarországon a követelésvásárlással foglalkozó EOS Faktor Magyarország Zrt.-n és a megbízási szerződés alapján követeléssel foglalkozó EOS KSI Magyarország Kft.-n keresztül van jelen, a két  cégben 220 munkavállalót foglalkoztatnak.