2019. március 19. kedd, 13:33
Gablini Gábor, a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének (Gémosz) elnöke az M1 aktuális csatorna vendégeként elmondta, hogy akár tízezerrel is több autó fogyhat a nagycsaládosok autótámogatásának köszönhetően 2019-ben.

A szakértő szerint a szakma úgy számol, hogy a 6-8 millió forintos autók forgalma nő majd jelentősen.

Gablini Gábor arról is beszélt, hogy a július elsejétől igényelhető két és fél millió forintos maximális támogatás nagy segítség lesz, hiszen az elmúlt évek tapasztalata szerint a nagycsaládosok szűkebb büdzséjük miatt elsősorban 10-15 évnél is idősebb használt autót vásároltak, ez pedig környezetvédelmi és biztonsági szempontból sem kedvező.

Végezetül elmondta, hogy már az elmúlt hetekben is jelentősen megnőtt a családi autók iránt érdeklődők száma.

(NT)


Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja