Tizenöt év után – személyes okokra hivatkozva, 2016. december 31-i hatállyal – lemondott a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) elnöki tisztségéről Niklai Ákos.

A szakember a lemondását bejelentő levelében így fogalmazott: „Nagy örömömre szolgál, hogy az elmúlt több mint 15 év alatt hozzájárulhattam a szövetség növekedéséhez és megerősödéséhez, stratégiai fejlődéséhez, eredményes kommunikációjához, partnerségi kapcsolatainak kialakításához, az éttermek integrálásához, sikeres lobbitevékenységéhez, európai elismertségéhez, valamint a nemzeti marketingtevékenység segítése révén is a vendégforgalom jelentős bővítéséhez. Ma az MSZÉSZ hazánkban az egyik legelismertebb, legnagyobb reprezentativitású szakmai szövetség, egyben megkerülhetetlen a turizmus területén.”

Niklai Ákos az MTI-nek elmondta, lemondása nem érinti a HOTREC-ben (az Európai Unió tagországai szálloda, éttermi és kávéházi szövetségeinek konföderációja) betöltött alelnöki tisztségét.

Niklai Ákossal korábban készült interjúnk itt olvasható.

Az Álláshely rovat támogatója: Delego Kft.

Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja