Tizenkét különböző témájú és műfajú produkció látható az RS9 OFF elnevezésű független színházi fesztiválon április 28. és 30. között Budapesten.

A fesztivál önálló társulatok, vándorszínházak, kulturális egyesületek és kis színházi műhelyek darabjait vonultatja fel a szervező RS9 Színházban és a Vallai Kertben. Az előadások után Lőkös Ildikó dramaturg vezetésével a darabokról tartanak beszélgetést – közölték a szervezők. A produkciókat háromtagú zsűri bírálja el, amelynek elnöke Németh Ákos író, drámaíró, tagja Lábán Katalin rendező, az RS9 Színház igazgatója és Puskás Panni kritikus, valamint megváltott belépőjegyével a közönség is szavazhat.

A rendezvény első napján a Ziggurat Project előadása látható Esumi és Asao címmel. A másnapi programban a Gólem Színház és a Szamárfül Projekt közös produkciója mellett a MASZK Egyesület, a Debreceni Egyetemi Színház és a Kvazár koprodukciója, a Sérültekért Alapítvány, az Utolsó vonal és Jaross Viktória társulatának előadása szerepel. Április 30-án a Metanoia Artopédia, az Egy&Más Vándorszínház, az AppArt – MáSzínház, a Barboncás Társulat és a Manna kulturális egyesület/ Másik csoport lép színpadra. (MTI)