Az önkéntes szabályozást kell előmozdítani, vagy töröltetni kell a tartalmakat és bírságot kell kiszabni? Esetleg az a fontos, hogy felhívják az emberek figyelmét arra, hogyan tegyenek különbséget a valódi és a hamis hírforrások között? Az Európai Parlament plenáris ülésen kiderült, hogy a képviselők között nincs egyetértés a kérdésben.
Az álhírek problémája nem új keletű, de a közösségi médiának köszönhetően mára sokkal gyorsabban terjednek. Az európaiak csaknem fele, a magyaroknak pedig pedig több mint fele elsősorban a közösségi média oldalain követi a híreket és továbbítja azokat – általában anélkül, hogy leellenőrizné a forrásukat. Ez különösen nagy probléma a politikai propaganda és a gyűlöletbeszéd esetében, amely komoly fenyegetést jelent a társadalomra, így az Európai Parlament (EP) szerint az EU-nak hatékonyabban kell fellépnie ez ellen – olvasható a parlament közleményében.
„Fake news”, vagyis az álhírek
A valódi hírnek tűnő félretájékoztatás és álhírek célja, hogy manipulálják az olvasókat – hamis információt terjesztenek például politikai céllal. A jelenség nem új keletű, de a közösségi médiának köszönhetően mára vírusszerűen is terjedhet az interneten – a felmérések szerint tízből hat hírt anélkül osztanak meg, hogy elolvasnák őket.
Az amerikai elnökválasztás utolsó három hónapjában a Facebookon a vírusként terjedő álhírekre háromszor annyian kattintottak, mint a valódi hírekre (álhír volt például az is, hogy a Pápa Donald Trump elnökségét támogatta).
Sokat érő kattintások
Az álhírek terjesztésének egyik gyakori módja a „clickbait”, vagy a szenzációhajhász, figyelemfelkeltő szalagcímek, amelyek célja, hogy minél több felhasználó kattintson az oldalra, amely így több pénzt keres a hirdetésekkel.
A másik gyakori jelenség a félretájékoztatás, vagy félrevezetés, amikor azért hozzák létre az adott cikket, videót, vagy fotót, hogy egy bizonyos irányba tereljék az olvasókat. A fő cél ilyenkor általában, hogy aláássák a politikai ellenfelek kampányát, és államok, de nem állami szervezetek is használják. Az előbbire példa Oroszország Ukrajna ellen folytatott információs háborúja.
Mit lehet tenni az EP-képviselők szerint?
Az önkéntes szabályozást kell előmozdítani, vagy töröltetni kell a tartalmakat és bírságot kell kiszabni? Esetleg az a fontos, hogy felhívják az emberek figyelmét arra, hogyan tegyenek különbséget a valódi és a hamis hírforrások között? A múlt heti plenáris ülésen kiderült, hogy nincs egyetértés a képviselők között a kérdésben.
„A cenzúra nem jelent megoldást, ha a jogszabályok betartását online is biztosítani szeretnénk” – mondta Marietje Schaake (liberális, holland).
Andrew Lewer (konzervatív-reformer) rámutatott: „Ki mondja meg, hogy mi számít gyűlöletbeszédnek?”, majd hozzátette, hogy habár a gyűlöletbeszéd elleni harc jól hangzik, megfelelő odafigyelés nélkül könnyen átcsaphat cenzúrába.
Tanja Fajon (szocialista, szlovén) támogatta a Bizottság etikai kódexre tett javaslatát, amelyet az online gyűlöletbeszéd megakadályozására állított össze, de az EP-képviselő szerint konkrét jogi szabályozás is szükséges. Tanja Fajon szerint bírságot kellene kiszabni azok ellen az oldalak, vagy szolgáltatók ellen, amelyek nem tudják megakadályozni az álhírek, vagy illegális tartalmak terjedését.
Az illemkódex fontos lépés, de az önkéntes szabályok nem elegendők” – erősítette meg Josef Weidenholzer (szocialista, osztrák).
Monika Hohlmeier (néppárti, német) is a megfelelő jogi keretet hiányolta: „Létezik a szólás szabadsága, de az alternatív tények nem léteznek, csak tények vannak. Kulcsfontosságú, hogy uniós szinten szabályozzuk a kérdést, így hatékonyan reagálhatunk probléma esetén”.
Martina Michels (baloldali, német) szerint azonban a jogi szabályozás önmagában nem oldja meg a problémát: „Ha a gyűlöletbeszéd vagy a populizmus gyökereire tekintünk, láthatjuk, hogy ezek nem az internetről származnak (…), megtalálhatóak magában a társadalomban is, ez pedig nem változik meg magától”.
Julia Reda (zöldpárti, német) is egyetértett abban, hogy a csupán a technológiára alapozott megoldás nem lehet célravezető: „Semmilyen technológia nem képes arra, hogy bonyolult döntéseket hozva megállapítsa, mi számít gyűlöletbeszédnek”. Az EP-képviselő szerint a megfelelő jogi szabályozás mellett felhasználóbarát intézkedéseket is kell hozni, például meg kell könnyíteni a gyűlöletbeszéd vagy az illegális tartalmak bejelentését.
