Nem minden telefonos ügyfélszolgálatra vonatkozik a fogyasztóvédelemről szóló törvény (Fgytv.) köznapi nyelvben „5 perces szabályként” emlegetett előírása – figyelmeztetnek a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szakemberei.

A szóban forgó rendelkezések csak a közszolgáltatási tevékenységet folytató vállalkozásokra nézve kötelező érvényűek, így például a víziközmű-, távhő-, kéményseprő-ipari szolgáltatókra, postai, villamosenergia- és földgázszolgáltatókra. Egyéb jogszabályban foglalt kötelezettségek alapján pedig a telefonos ügyfélszolgálat működtetésére kötelezett szolgáltatókra (például a hírközlés területén).

Mi is az az „5 perces szabály”?

A rendelkezések szerint telefonos eléréssel működtetett ügyfélszolgálat esetében biztosítani kell az ésszerű várakozási időn belüli hívásfogadást és ügyintézést. A vállalkozás az ügyfélszolgálati ügyintézőnek az ügyfélszolgálat felé indított hívás sikeres felépülésének időpontjától számított öt percen belüli élőhangos bejelentkezése érdekében úgy köteles eljárni, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. Vagyis az 5 perc onnantól számít, hogy a hívó fél számára a telefonkapcsolat sikeresen létrejött.

Az ügyfélszolgálathoz beérkező valamennyi, telefonon tett szóbeli panaszt, valamint az ügyfélszolgálat és a fogyasztó közötti telefonos kommunikációt hangfelvétellel rögzíteni kell. A hangfelvételt egyedi azonosítószámmal kell ellátni, öt évig meg kell őrizni, és a fogyasztó kérésére díjmentesen rendelkezésre kell bocsátani. A vállalkozás a hangfelvétel készítésével, megőrzésével és rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos kötelezettségéről, továbbá az egyedi azonosítószámról a fogyasztót a telefonos ügyintézés kezdetekor tájékoztatni köteles.

A későbbi gördülékenyebb ügyintézés érdekében a telefonáló ügyfélnek érdemes ezt az azonosító számot, a hívás időpontját és terjedelmét magának is rögzítenie.

Fontos tudni azonban, hogy az Fgytv-től eltérően az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény speciális szabályt fogalmaz meg, miszerint a szolgáltató a telefonos ügyfélszolgálatára érkező előfizetői jogviszonyt érintő megkereséseket, panaszokat, valamint a szolgáltató és az előfizető közötti telefonos kommunikációt külön jogszabályban meghatározottak szerint a szolgáltatónak rögzítenie kell, és visszakereshető módon legalább egy évig meg kell őriznie.
A hangfelvétel-megőrzési kötelezettség nem a szerződés időtartamára, hanem egy évig terheli a szolgáltatót. Egy évnél hosszabb hangfelvétel-megőrzési kötelezettséget esetlegesen az általános szerződési feltételek tartalmazhatnak, amelyet a szolgáltató honlapján vagy a személyes ügyfélszolgálatán érhetnek el az ügyfelek.

Minden hosszabb várakoztatás jogsértő is egyben?

A fenti rendelkezések értelmében megállapítható, hogy önmagában az a tény, hogy 5 percen belül nem történik meg a hívásfogadás, nem feltétlenül jelenti a vonatkozó rendelkezések megsértését.

Vizsgálni szükséges ugyanis azt, hogy az 5 percen belüli élőhangos bejelentkezés érdekében úgy járt-e el a szolgáltató, ahogy az adott helyzetben elvárható. Az adott helyzetben elvárhatóság pedig a konkrét eset valamennyi lényeges körülményének vizsgálata alapján ítélhető meg.

Hová lehet fordulni a panaszokkal?

Általánosságban ebben a tárgykörben panaszbejelentésre indul eljárás, hiszen egyedi ügyekben alakulhat ki olyan helyzet, melyben a hívásvárakoztatás indokolatlanul elhúzódik. Minden egyes ügyben külön vizsgálat tárgya, hogy az ésszerű várakozási idő kialakítása érdekében a szolgáltató minden tőle telhetőt megtett-e.

Ezért amennyiben ilyen jellegű panasza van, úgy a lakóhely szerint illetékes Kormányhivatal fogyasztóvédelmi szervezeti egységéhez lehet fordulni annak kivizsgálása érdekében, hogy a szolgáltató betartotta-e a fenti előírásokat.

A hírközlési szolgáltatók általános felügyeleti szerve pedig a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH). Az NMHH széles körben jogosult vizsgálni, hogy a hírközlési szolgáltató betartja-e az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályokat és az általános szerződési feltételeit.

Hatósági vizsgálati eredmények

Az elektronikus hírközlési szolgáltatás átfogó ellenőrzéséről szóló vizsgálati összefoglaló alapján a telefonos ügyfélszolgálatok élőhangos bejelentkezésének 5 percen belüli elmaradásával kapcsolatosan 2014-ben a hírközlési szolgáltatókkal összefüggésben 37 beadvány érkezett, ebből 4 esetben állapították meg a felügyelőségek a fogyasztóvédelmi szabályok megsértését.