Tavaly átlagosan mindössze 0,4 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, év végére azonban felgyorsult a pénzromlás sebessége. Decemberben az infláció éves összevetésben már 1,8 százalék volt, több, mint amivel az idei nyugdíjemelést tervezte a kormány.

Tavaly átlagosan 0,4 százalékkal emelkedtek fogyasztói árak az egy évvel korábbihoz képest, ezen belül az élelmiszerek 0,7 százalékkal drágultak – közölte a KSH. A legnagyobb mértékben, 2,3 százalékkal a szeszes italok, dohányáruk ára nőtt. A szolgáltatások ára átlagosan másfél, a tartós fogyasztási cikkeké fél, míg a ruházkodási cikkeké 0,4 százalékkal emelkedett egy év alatt. Az egyéb cikkekért 2,2 százalékkal kevesebbet kellett fizetni, a háztartási energia ára pedig 0,1 százalékkal mérséklődött.

Bár tavaly a pénzromlás üteme összességében minimális volt, rossz hír az idei kilátásokra, hogy az infláció gyorsult az év végére. Decemberben a fogyasztói árak átlagosan 0,4 százalékkal nőttek novemberhez képest. Az élelmiszerekért 0,1 százalékkal többet kellett fizetni, ezen belül a tojásért 5,3, az idényáras élelmiszerekért 1,5, a tejért 1,2, a sajtért 0,8 százalékkal. A sertéshús ára 1,3, a baromfihúsé 1,4, az étolajé 0,8 százalékkal csökkent.

A legnagyobb mértékben az egyéb cikkek drágultak decemberben (1,7 százalékkal), ezen belül a járműüzemanyagok 4,1 százalékkal. A szeszes italok, dohányáruk ára 0,2, a szolgáltatásoké 0,1 százalékkal nőtt. A háztartási energia és a tartós fogyasztási cikkek ára átlagosan nem változott. A ruházkodási cikkekért 0,2 százalékkal kevesebbet kellett fizetni.

Éves összevetésben az áremelkedés üteme még szembetűnőbb: 2015 decemberéhez képest a fogyasztói árak átlagosan 1,8 százalékkal nőttek. (Az idei nyugdíjemelést 1,6 százalékos 2017-es infláció alapján kalkulálta a kormány.) Az élelmiszerek ára 1,3 százalékkal emelkedett, ezen belül a cukor ára 16,3, az idényáras élelmiszereké (burgonya, friss zöldség, gyümölcs) 3,6, a sajt és a péksütemények ára 2,7, a tej ára 2,6 százalékkal nőtt, ellenben a sertéshúsé 8,5, a baromfihúsé pedig 3,6 százalékkal csökkent.

Átlag felett, 3,5 százalékkal drágultak az egyéb cikkek (gyógyszerek, járműüzemanyagok, illetve lakással, háztartással és testápolással kapcsolatos, valamint kulturális cikkek), ezen belül a járműüzemanyagokért 6,8 százalékkal kellett többet fizetni. A szeszes italok, dohányáruk átlagosan 2,5, a szolgáltatások 1,9, a ruházkodási cikkek 0,5 százalékkal drágultak. A háztartási energia ára nem változott. A tartós fogyasztási cikkekért 0,5 százalékkal kevesebbet kellett fizetni.