A négy éve változatlan budapesti taxis tarifák felülvizsgálatát, költségeik növekedésének elismerését kérik a taxisok, akik egy minden érintett számára elfogadható díjemeléshez kérik a BKIK segítségét.

A fővárosi önkormányzat legutóbb 2013-ban módosított a budapesti taxis tarifákon, az autók azóta is a 450 forintos alap-, 280 forintos kilométer- és 70 forintos várakozási díj mellett szállítják az utasokat. A taxisok úgy látják, ideje emelni, azt szeretnék, ha a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) a szakmai szervezetekkel és a fővárossal közösen egy józan, és a piac számára is elfogadható mértékű tarifaemelést támogatna – nyilatkozta az mfor.hu-nak Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke.

A szervezet tapasztalatai szerint a minimálbér-emelések hatására megugrott a kereslet a személyszállítás iránt. A fokozatosan emelkedő igényeknek viszont csak akkor tudnak megfelelni a taxisok, ha folyamatosan fejlesztik szolgáltatásaikat.Az sem mehet tovább, hogy a járulékos költségeket – amelyek az elmúlt időben nem hárítottak át az utasokra – továbbra is lenyeljék a vállalkozók. Ezek közé sorolta a szerinte irreálisan magas gépjármű biztosítási díjemeléseket, a kötelező online pénztárgép üzemeltetési költségeket.

Vélhetően ezek a kérdések is napirendre kerülnek november 14-én, az első Taxis Expón, amelyet a BKIK Vállalkozói Napok rendezvénysorozata keretében tartanak a Hungexpo területén.