Tavaly a személyi jövedelemadó előlegéből több százezer szülő nem vette igénybe a családi kedvezményt, nekik érdemes kiegészíteniük ezzel a bevallástervezetet – tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára.

Az érintetteknek nem érdemes kivárniuk a határidőt, hiszen a kiegészített bevallás beérkezésétől számított 30 napon belül kapják meg a nekik járó kedvezmény összegét.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 3,8 millió magánszemélynek készítette el bevallási tervezetét. Az adózók jelentős többségének nem kell csinálnia semmit, a tervezetük május 22-én automatikusan érvényes bevallássá válik – mondta Tállai András, a hivatal vezetője.

A bevallási tervezet a jövedelmek mellett a kedvezményeket is tartalmazza, de csak azokat, amelyekről van adata az adóhivatalnak. A szülőknek a családi kedvezményt, a tavaly esküdteknek az elsőházas kedvezményt, illetve a bérbeadóknak az ebből származó jövedelmüket maguknak kell feltüntetniük a bevallásukban.

A tervezethez csak a kifizetőktől érkező adatokat használhatja a NAV, azt nem teheti meg, hogy a tavalyi bevallásokat alapul véve tölti ki a kedvezményes sorokat. De mindent elkövetnek, hogy mindenki igénybe vehesse a neki járó kedvezményt, így ha eltérést vagy hiányzó hónapokat találnak a munkáltatói adatszolgáltatásban, akkor erre külön felhívják az érintettek figyelmét.

A kifizetők adatszolgáltatása szerint tavaly havonta átlagosan 790 ezer magánszemély érvényesítette év közben az adóelőlegéből a családi kedvezményt, azonban a korábbi évek szja-bevallásait alapul véve, erre mintegy 1,1 millióan lennének jogosultak. Így mintegy 300 ezer szülőnek mindenképp érdemes a lehető leghamarabb kiegészítenie a tervezetét a családi kedvezménnyel, amely egy háromgyerekes családnál havonta 100 ezer forint megtakarítást is jelenthet. Az érintetteknek a NAV a bevallás beérkezésétől számított 30 napon belül utalja az adóelőlegből igénybe nem vett családi kedvezmény összegét.

Az ingatlanbérbeadásból származó jövedelem sem szerepel a bevallási tervezetben, hiszen a kifizető adatszolgáltatás hiányában erről nincs pontos, összegszerű adata a NAV-nak. A 2015-ről szóló szja-bevallások elemzéséből kiderült, hogy több mint 72 ezer magánszemély adta bérbe ingatlanját, és fizette be az államkasszába a közterheket. Ezzel az adattal minden bérbeadónak érdemes kiegészíteni május 22-ig a tervezetét, hiszen addig lehet számot adni a tavaly megszerzett jövedelmekről. A kockázatelemzők jelzése alapján indult esetleges ellenőrzéskor a revizorok a ténylegesen megszerzett jövedelmet vetik össze a bevallottal, ezért a bevallásban nem is érdemes eltitkolni semmilyen jövedelmet.

Az MTI kérdésére a NAV vezetője elmondta: május 14-ig az e-szja rendszeren keresztül 408 ezren küldték már be a bevallásukat. A beküldők háromnegyede, 304 ezer adózó módosítás nélkül fogadta el az adóhivatal által összeállított dokumentumot. Az e-szja teljes szolgáltatását ügyfélkapun keresztül lehet maximálisan kihasználni, ezért akinek még nincs, annak május 20-ig mindenképpen érdemes ügyfélkaput nyitnia. (MTI)