A munkáltató felől érkező bizalom, a valódi felelősséggel és kihívásokkal járó munka, vagy a korszerű munkakörülmények értékteremtő használata nyomhat olyan sokat a latban, hogy Magyarországon tudja tartani, vagy akár vissza is tudja csábítani a fiatalokat.

Ötödik alkalommal hirdeti meg ösztöndíj pályázatát a Bridge Budapest, amely a Prezi, a Ustream és a LogMeIn által alapított nonprofit szervezet. Az ösztöndíj program hat vállalkozó-szellemű fiatalt toboroz, és helyez el valódi startupoknál fél évre. A Bridge Budapest Ösztöndíjra július 19-ig lehet jelentkezni a Bridge Budapest honlapján.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy ez az intenzív hat hónap egy rátermett alany számára annyi tudást és inspirációt képes adni, hogy utána bátran vág bele olyan projektbe is akár, amiről korábban csak álmodozott. „A program korábbi ösztöndíjasai, az immár két tucatnyi ambassador karrierjére tekintve megállapíthatjuk, hogy az értelmes munka az, ami igazán képes itthon tartani, vagy akár külföldről haza is csábítani a fiatal tehetségeket” – állítja Pistyur Veronika, a Bridge Budapest vezetője.

A KSH legfrissebb adatai szerint a huszonöt év alattiak negyede hagyná el az országot egy jó munkahely reményében. A Bridge Budapest saját kutatásai szerint az idősebb korosztálynál magasabb is az arány: a 20 és 35 év közöttiek fele tervezi, hogy külföldön vállal munkát. Ebben azonban kutatások szerint korántsem csak az anyagiak, vagy a jobb életkörülmények játszanak szerepet. A visszatérési hajlandóság, a tanultak itthon való alkalmazása megközelítőleg kétharmaduknál tudatos cél, tehát inkább csak a tanuló éveket kívánják hasznosan, valódi tapasztalatok reményében, jó ügyekért, jó helyeken eltölteni.

„Noha a mi ösztöndíjasaink közül is soknak állt módjában közelről megismerni őrületes tempóban fejlődő cégeket San Franciscoban, Bostonban, Amszterdamban, Szöulban vagy Tokióban, a megszerzett tapasztalatok birtokában örömmel dolgoztak tovább Magyarországon, akár saját vállalkozásuk beindításán is. Tavaly pedig már volt jelentkező, aki kifejezetten külföldről pályázott, hogy érdekes magyar cégnél dolgozhasson. Így jutott el a Bookr Kidshez Sebestyén Péter vagy a Be-novative-hoz Farkas József Dániel, akik Hollandia helyett választották az ösztöndíj miatt Magyarországot” – meséli Pistyur Veronika.

Noha a program alig négyéves múltra tekint vissza, már változatos sikertörténetekről tudnak beszámolni a korábbi pályázók. Van, aki a gyakornoki időszak végén be is társulhatott foglalkoztatójához: az eredetileg orvos végzettségű Vad László részesedést kapott a CodeBerryben, hiszen olyan komoly részt képviseltek a programozóiskola tananyagában az általa összeállított fejezetek.

Idén is hat olyan feltörekvő céget választottak a Bridge Budapest Ösztöndíj befogadó intézményének, ahol az ösztöndíjasoknak már a kezdetektől jelentős üzleti hatású feladatokon van módjuk dolgozni, igazi változást kiváltva, kézzelfogható tapasztalatokhoz jutva. Az idei kiválasztottak fél évre kapnak munkát hat olyan ígéretes cégnél, mint a gépjármű-közlekedés veszélyeit a járművek kommunikációjának forradalmasításával csökkentő Commsignia, a hálózati videojátékversenyek szervezési platformját fejlesztő eSports Horizon, a legmenőbb magyar divatmárkák közé feljutó Nanushka, az akadálymentesített útvonaltervezésre szakosodó Route4U, a programhibák globális adatbázisát kínáló Samebug, és a piackutatást kérdőívek helyett idegrendszeri reakciók mérésével végző Synetig.

A kiválasztott ösztöndíjasok maximum 160 ezres havi nettó fizetést kapnak, melyet kétharmadban a Bridge Budapest fedez. Munkájukat mentor segíti, így garantáltan valódi feladatok és igazi kihívások jutnak nekik osztályrészül. Az ösztöndíj program végén önállóan elkészített kisfilmmel és szöveges beszámolóval vallanak.