Minden közalkalmazott bére 25 százalékkal nő 2018. január 1-től Romániában – erről állapodott meg kedden Lia Olguţa Vasilescu munkaügyi miniszter Viorel Ștefannal, a pénzügyi tárca vezetőjével. Az oktatásban és az egészségügyben dolgozók fizetése csak 25 százalékkal nő a korábban bejelentett 50 százalék helyett.

Vasilescu tájékoztatása szerint március elsejétől a tanügyi alkalmazottak majd újabb 20 százalékos béremelésben részesülnek, és ugyanettől a dátumtól „az orvosok és asszisztensek megkapják a 2022-ig előirányzott teljes béremelést” – írja a Krónika.

A munkaügyi miniszter hozzátette: a bérkeret az egységes bérezési törvény tervezetéhez benyújtott és elfogadott módosításokkal együtt sem haladja meg 2018-ban a pénzügyminisztérium által megszabott 75 milliárd lejt.

Sorin Grindeanu kormányfő újságírói kérdésre megerősítette, hogy módosul a bérezési törvény, részletekbe azonban nem kívánt bocsátkozni.A

A tanügyi szakszervezetek rögtön tiltakozó akciókkal kezdtek fenyegetőzni. Mind Marius Nistor, a Spiru Haret szakszervezeti szövetség elnöke, mind Simion Hăncescu, a Szabad Tanügyi Szakszervezetek (FSLI) elnöke azt mondta, máris „referendumot” kezdeményeztek a szakszervezeti tagok körében.