Tavaly több mint kétszer annyi első házas vette igénybe a havi ötezer forintos állami nászajándékot, mint egy évvel korábban – derül ki az e-szja bevallások adataiból. Ez alapján 2016-ban az 54 ezer első házas összességében 2,2 milliárd forintot spórolt – 1,7 milliárddal többet, mint 2015-ben – tájékoztatott Tamásné Czinege Csilla, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adószakmai ügyekért felelős helyettes államtitkára.

A kormány – a személyi jövedelemadóból járó kedvezményekkel – összességében csaknem 3700 milliárd forintot hagyott a családoknál 2010 és 2016 között. A gyermekek után járó kedvezményt egészítette ki a 2015-től az első házasok kedvezménye, amellyel Magyarország Európában egyedülálló módon segíti a kezdetektől a családalapítást.

A házasságkötést követő 24 hónapon keresztül az ifjú házasok együttesen havi 5000 forint adókedvezményt kapnak, amely gyermekáldás esetén a családi kedvezménnyel együtt is igénybe vehető. A kedvezmény azoknak jár, ahol legalább az egyik házastárs első házasságát köti.

Az szja-bevallások adatait részletezve Tamásné Czinege Csilla elmondta, hogy tavaly 2,2 milliárd forint maradt összességben az első házasoknál. Míg 2015-ben 22 ezren, addig 2016-ban már 54 ezren vették igénybe a kedvezményt. A duplázás nem meglepő, hiszen 2014. december 31-e után kötött házasságok esetén jár a kedvezmény 24 hónapon keresztül.

A KSH nyilvántartása alapján 2015-ben és 2016-ban összesen 97 800 házasságot kötöttek, tehát a frigyek több mint a felében vettek igénybe kedvezményt.

Tamásné Czinege Csilla kiemelte, hogy önellenőrzéssel az is megkaphatja – a bevallás beérkezésétől számított 30 napon belül – a havi ötezer forintos állami nászajándékot, aki elfelejtette azt érvényesíteni az szja-bevallásában. Az önellenőrzés legegyszerűbben az e-szja felületen néhány kattintással online végezhető el, de természetesen személyesen is elvégezhető az ügyfélszolgálatokon, ahol a pontos kitöltésben is segítenek.

A helyettes államtitkár felhívta a figyelmet, hogy érdemes már az adóelőlegből is érvényesíteni a kedvezményt, amely már a házasságkötést követő hónaptól jár. Így ugyanis ötezer forinttal többet vihetnek haza az érintettek hónapról hónapra.

A júliusi adóelőlegből – az adóhivatal adatai szerint – mindössze 38 ezren vették igénybe az első házasoknak járó kedvezményt, pedig rendkívül egyszerű módon hozzá lehet jutni a havi ötezer forintos állami nászajándékhoz, csak le kell adni a munkáltatónak egy nyilatkozatot erről. Akik az esküvőjüket követően adóelőlegükből nem érvényesítették a kedvezményt, azoknak ezt érdemes mielőbb kérniük – figyelmeztetett Tamásné Czinege Csilla. (MTI)