A színházat Magyarországon is sokszor temették már – természetesen nem lett igazuk a huhogóknak. A KamaraOnline 2016-ban több igazgatóval, művészeti vezetővel készített interjút. Ezekből idézünk.

Eszenyi Enikő, a Vígszínház igazgatója:

Tele a világ Hamupipőkékkel, magára hagyott, árva gyerekekkel a világban ugyanúgy, mint Magyarországon. Örök probléma, hogy valaki nem a családjában nő fel, így ez a téma, sajnos mindig aktuális volt és lesz. (…) Azért jó, hogy van színház, mert elgondolkodtat, lehetőséget ad a katarzisra, és ebből sokat lehet tanulni.

Lőrinczy György, a Budapesti Operettszínház főigazgatója:

A mi világunkban is érdekes a munkaerőpiac kérdése. Egyrészt azt mondják, hogy nem könnyű munkát találni, másrészt azt látom, hogy nagyon nehéz jó munkaerőt szerződtetni. Nagy problémának tartom, hogy a fiatalok nagyon későn kezdenek el dolgozni. Ez mostanában divat lett, ám óriási katasztrófához vezethet. Mondjuk, idejön hozzánk valaki 27–28 évesen, és hiába van két nyelvvizsgája, mindenféle mesterfokú diplomája, mégsem lehet a munkahelyre szocializálni. Egyszerűen nem fogja fel például azt, hogy mennyit kell dolgozni, nem lehet késni, hogyan kell az idősebbekkel viselkedni. Ilyesmit ugyanis nem tanítanak az egyetemeken. Ezért lenne fontos tanulás melletti munkával tapasztalatot szerezni.

Kováts Adél, a Radnóti Miklós Színház igazgatója:

A színháznak egy dolga van, az, hogy hasson az emberekre. Hatni akkor tud, ha azokat, akik mögötte állnak, a változtatás, a jobbítás láza fűti. A színház olyan platform, amely lehet nagyon megosztó is. Az emberek az élményeik kapcsán különböző véleményt alkotnak, ezt megfogalmazzák, haza viszik és továbbadják másoknak. A színház erősen formálja a társadalom véleményét, hiszen a nézőtérre beülés eleve egyfajta megismerési és megosztási vágyat feltételez. Egy felelős művészszínháznak az a dolga, hogy a legkülönbözőbb impulzusokat vigye haza a közönség.

Magács László, az Átrium Film-Színház igazgatója:

A színház ma egyre több eszközt használ fel a csoda megteremtéséhez. Én csodának tekintek egy fantasztikusan elmondott monológot is, mint amilyen például a Mindent a kertbe! című darabban van. De csoda az is, ha nézőként elámulok a színpadi eseményeken, történéseken, lebegéseken. És az is csoda, ha a színpadon „varázsolódik elő” a cilinderből egy nyuszi. Ha ezeket a csodákat szervesen be tudom építeni egy háttérelőadásba, akkor meglesz egy furcsa, új útja a történetmesélésnek. Hiszen semmi más dolga nincs a színháznak, minthogy történeteket meséljen a nézőknek. Hogy ez milyen formában történik, az már a rendező világától függ.

Őze Áron, a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza igazgatója:

Itt sokkal kisebb az őrültek háza, sokkal többet lehet figyelni az alkotói munkára, sokkal kevesebb butaság veszi el a figyelmet a fontos dolgokról, a színházcsinálásról. (…) Dunaújvárosban nincs az a budapesti mentalitás, hogy dögöljön meg a szomszéd tehene – mert tudják, ha a szomszéd tehene megdöglött, akkor az övéké következik. A Bartókban nagyon lelkes és erős a gárda, figyelünk egymásra. Vigyázni kell rájuk, kőszínházi működést kell teremtenünk, szépen, együtt csináljuk a színházat.

Sipos Imre, a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház művészeti igazgatója:

Vidéki fiú vagyok, Miskolcon nőttem fel, azt gondolom, hogy jobban sejtem, hogy mi kell egy vidéki színház publikumának, mint az, aki világéletében Budapesten élt. A fővárosi teátrumok közül az egyikben csak zenés darabokat játszanak, a másik alternatív hely, a harmadik bulvárt kínál, a negyedik drámát és művészszínházat csinál. Egy vidéki színházban akkor dolgozunk jól, ha mindenből tudunk adni egy kicsit, hiszen csak egy színház van. Arra próbálok kísérletet tenni, hogy különböző műfajú előadásokat tervezzünk. Nagyon kíváncsiak vagyunk a visszajelzésekre, fontos minden visszacsatolás.

Zimányi Zsófia, a Rózsavölgyi Szalon tulajdonos-művészeti vezetője:

Régen azt mondták, hogy a tévézés a szem rágógumija. Szerintem a televíziózás jó részét a többség ma sem tekinti a kultúra részének. A színházat már az ókortól kezdve sokszor eltemették. Temették akkor, amikor megszületett a film, amikor elindult a rádiózás, amikor bejött a piacra a videózás, amikor dübörög az internet és mobiltelefonos világ. A színház világa átalakult, kicsit más szerepe van, mint Shakespeare idejében volt, amikor még nem volt versenytársa. Mégis úgy gondolom, hogy a színház a szórakozásnak olyan magasabb színvonalú formája, amely soha nem fog elmúlni a kultúrát élvezők és szeretők körében.

Szerdahelyi Csaba

A Vállalkozás rovat támogatója: STARJOBS Magyarország Kft.

Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja