A visegrádi országok egyenként lemaradásban vannak a globális innovációs versenyben, az EU28 átlagát egyedül Csehország közelíti meg – hangzott el többek között a think.BDPST konferencián.

Több mint 40 előadó részvételével március 9-10. között a Várkert Bazárban rendezik meg a régió átfogó innovációs fórumát, a think.BDPST konferenciát, amelyen a gazdasági élet, a kormányzat és tudomány képviselői vitatják meg a visegrádi régió fejlesztéspolitikájának legfontosabb kitörési pontjait, a gazdaságfejlesztés, a kutatásfinanszírozás, az innovációpolitika együttműködési lehetőségeit. 

„A jelenlegi kihívások idején csak az innovatív válaszok a jó válaszok, csak az innovatív nemzetek lehetnek sikeresek” – fogalmazott megnyitóbeszédében Szijjártó Péter. külgazdasági és külügyminiszter. „Szembe kell néznünk azzal, hogy a visegrádi országok egyenként lemaradásban vannak a globális innovációs versenyben, az EU28 átlagát egyedül Csehország közelíti meg, Magyarország jelenleg 1,4 százalék körül, a többi állam azonban egy százalék alatt áll a GDP-arányos finanszírozás szempontjából” – fejtette ki Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke.

„A legfontosabb kérdés, hogy milyen stratégiával tehetjük együtt a hasonló adottságokkal és érdekekkel rendelkező, világméretekben azonban visszafogott gazdasági erőt képviselő V4-es geopolitikai formációt versenyképes innovációs partnerekké? A visegrádi együttműködés ígéretes új dimenziója lehet a kutatás-fejlesztés és az innováció. A think.BDPST konferencia jelentősen hozzájárul a régiós országok tudományos és innovációs kitörési pontjai, a dinamikus együttműködés és a hatékony ösztönzők feltérképezéséhez” – tette hozzá az elnök.

Fotó: Antal Péter, a konferenciát szervező Antall József Tudásközpont elnöke