Székely Levente szerint a legújabb nagymintás ifjúságkutatás eredményei nem csupán a társadalomtudósok vagy a döntéshozók számára fontosak, azokat a cégek is hasznosíthatják. A Kutatópont Kft. kutatási igazgatója a KamaraOnline-nak beszélt arról is, hogy mit lát a mai magyar fiatalok legkomolyabb problémájának.

– Idén februárban mutatták be a Magyar Ifjúság Kutatás 2016 első eredményeit. Eltelt fél év, mi a kutatás további sorsa?

– Ez a nagy léptékű kutatás-sorozat 2000-ben indult, négy évente van adatfelvétel, amelynek során 8 ezer 15-29 év közötti fiatalt kérdezünk meg. A cél, hogy átfogó képet adjunk a magyar ifjúságról. Ennek érdekében minden fontos területet kellő mélységben igyekszünk feldolgozni, hogy legyen értelme összefoglaló módon is beszélni a fiatalokról, és legyen értelme a különböző kutatási adatfelvételi hullámokat összehasonlítva trendszerűen is értelmezni ezeket az adatokat. A feldolgozási lépések abban a tekintetben kötöttek, hogy az első lépés egy gyorsjelentés, az összefoglaló elkészítése – ez történt meg februárban. A következő lépések az adatok részletesebb bemutatása, az összefüggések mélyebb elemzése. A korábbi években a gyorsjelentéseket követően az adatokon tovább dolgoztak adott szakterületeket jól ismerő kutatók, és tudományos igényű publikációkat, tanulmányköteteket írtak. A 2012-es gyorsjelentést követően négy, egyenként 300-400 oldalas kötet jelent meg. Terveim szerint a legújabb kutatásból is legalább két tematikus tanulmánykötet születik majd, reményeim szerint a jövő évben. A kötetek ugyan inkább akadémiai típusú írásokat tartalmaznak, így elsősorban a tudomány művelői használják, de örülnék, ha a társadalomtudósok mellett az ifjúsági szakemberek és a döntéshozók is forgatnák ezeket.

– Ön szerint az ifjúság témakörben mi most a legfontosabb terület?

– Egy nagyon nehéz kérdéskörrel mindenképp többet kellene foglalkozni: ez a bizonytalanság és a célok adása. A kutatásunk is azt igazolta, hogy ezeket a fiatalok növekvő problémaként határozták meg a nemzedékükre vonatkozóan. 2012-ben nagyon világosan megmutatkoztak különböző hangulati elemek: a fiatalok sötétebb jövőképet vázoltak maguknak és Magyarországnak is. 2016-ra a hangulat óriásit javult, az összes elégedettségi mutató, a jövőt pozitívan szemlélők aránya jelentősen növekedett. Még a személyes viszonyaikat is jobban értékelték tavaly a fiatalok, s nem csak a külsődleges szempontokat, mint amilyenek elhelyezkedési esélyek, a tanulási esélyek, vagy a kereseti esélyek. 2012-ben fontos problémacsoportot alkottak az anyagi típusú gondok, amelyek mellett erősen ott állt a munkanélküliség problémája. 2016-ra a munkanélküliség eltűnt a legégetőbb problémák közül és előbbre lépett az alkohol vagy a kábítószer. Ezeknél is élesebben rajzolódik ki a céltalanság és bizonytalanság kérdése. Erre viszont nagyon nehéz direkt választ adni.

– Érdekes, hogy a fiatalok elégedettebbek az életükkel, miközben nem látnak célokat.

– Ezt a nemzedékükre vonatkozóan mondják, miközben saját maguk elégedettebbek, mint 2012-ben.

– A saját korosztályukkal elégedetlenebbek, mint mondjuk, a szüleik korosztályával?

– Elképzelhető ez is. 2012-ben vizsgáltuk azt a kérdéskört is, hogy miként látják: a Kádár-rendszer volt a jobb vagy a jelenlegi? Fölfedezhető volt az ifjúságban egyfajta kádári nosztalgia, pedig jó részük nem is élt abban a korszakban. Pont a kiszámíthatósága miatt kapott jobb értékelést a Kádár-kor. A rendezettség, kiszámíthatóság a fiatalok számára ma is megjelenik igényként vagy vágyként. Úgy látom, 2012 óta errefelé tolódik el a problématérkép.

– Alapvetően az X és az Y generációról beszélünk?

– Inkább az Y és Z generációról. Bár meg kell mondanom, hogy a generációs besorolásokkal óvatosan kell bánni, mert azt importáltuk. Ez amerikai megközelítés, ami nem feltétlenül igaz a magyar társadalomra. Nézzük például azt, hogy a baby boom generációja az Egyesült Államokban egy szuperhatalmi prosperáló társadalom kiteljesedésében mutatkozott meg. Magyarországon nehéz lenne megtalálni ennek igazi megfelelőjét. Leginkább a Ratkó-korszak gyerekeit szokták idesorolni, de gondoljunk bele, hogy micsoda különbség volt a magyar és amerikai szocializálódási tér között. Az X generáció esetében ugyanez a helyzet: tagjai például Magyarországon még voltak úttörők. Az Y és Z generáció esetében viszont bizonyos tekintetben utolértük a Nyugatot – az Y az első globális generáció, legalábbis az ideák és ízlések tekintettében mindenképpen. Egy Y generációsnak itthon ugyanaz lehet az ikonja, mint Amerikában. Egy termék, egy márka egyformán népszerű lehet Magyarországon, mint Nyugaton. A Z generációnál mindez még erősebben van jelen. Ha vágyakban hasonlóak is a Y és a Z nemzedék tagjai, lehetőségeikben nem azok. Amíg egy átlagos amerikai tinédzsernek egy iPhone megvásárlása nem álom kategória, addig Magyarországon sokaknak az.

– Itthon sokan dobozokba rakják a Y és Z generáció tagjait, miközben nem nagyon ismerik őket. Gyorsan elő tudjuk venni a negatívumokat, ha róluk van szó.

– Negatívumokat és pozitívumokat is ki szoktunk nagyítani, a negatívumok azonban mindig gyorsabban terjednek. Marc Prensky 2001-ben arról beszélt, hogy jön egy új generáció, a digitális bennszülöttek nemzedéke. Prensky úgy ítélte meg, hogy az övék sikeres generáció lesz, mert az idősebbek (a digitális bevándorlók) nem tudják felvenni velük a versenyt. Ellenpéldaként említhetjük Philip Zimbardo (őt a börtönkísérleteiről ismerjük) legújabb könyvét, amelyben azt állítja, hogy nagyon komoly válságban van az ifjúság a nyugati világban. Elsősorban a fiatal férfiakkal kapcsolatban aggódik, akik a korábbi társadalmi szerepüket és céljaikat elvesztették. A pornó és a számítógépes játékok folyamatos frusztrációt jelentenek és pótmegoldást kínálnak nekik. Csökken az alkalmasságuk, hogy betagozódjanak a társadalomba és kapcsolatokat alakítsanak ki.

– Meg akarjuk ismerni a fiatalokat?

– Szerintem óriási az érdeklődés, hiszen a kívülállóknak rejtélyesen működő, izgalmas és vágyott világot mutatnak. Nem értjük, hogy mit, miért csinálnak. Nem értjük, hogy miért kiáltanak ki valamit menőnek és mit tartanak cikinek. Ráadásul érezhető egyfajta bezárkózás, a fiatalok mindig próbálják védeni a kultúrájukat. Az idősebbek vágynak fiatalok lenni, ezért igyekeznek követni, „ellopni” a kultúrájukat. Gondoljunk akárcsak az öltözködésünkre, amelyet a fiatalok inspirálnak, de manapság éppen az online közösségi médiát igyekszünk „ellopni”. Ezzel kapcsolatban már meg is jelentek az első kétségbeesett reakciók, melyek a fiatal korosztályok tömeges elvándorlásával riogatják a legnagyobb oldalakat. Nem csak általános érdeklődés jellemző, hiszen a döntéshozók is nagyon meg akarják ismerni a fiatalokat, bár részükről tapasztalható bizonyos távolságtartás: csak nagyon nehezen tudnak a közelükbe férkőzni.

– Hogyan lehet a közelükbe férkőzni? Hogyan lehet őket orientálni az oktatásban, a munkára nevelésben?

– Globálisan nagyon nehéz ezzel bármit kezdeni. Amint valami nagyobb léptékű lesz, az rögtön veszít a vonzerejéből egy fiatal szemében. Ami kötelezőnek látszik, az nem szimpatikus. A „hogyan ismerd meg a fiatalokat” típusú kézikönyv első oldalán az a „jó tanács”: ha a fiatal online, akkor legyünk mi is online. Nekem viszont az a tapasztalatom, hogy online térben is ugyanolyan nehéz bevonni, mintha személyesen próbáljuk megszólítani őket. A kutatási gyakorlatunk alapján azt látjuk, hogy pont olyan nehezen érjük el őket telefonon, online rendszereken keresztül, mint személyesen. Természetesen vannak a fiatalok számára fontos ügyek, ezekben meg is nyilvánulnak, de jellemzően csak akkor, ha már probléma van. Abba nehéz bevonni őket, hogy találjunk ki valamit közösen, arra viszont reflektálnak, ha valami nem úgy megy, mint ahogyan szeretnék. Ha most azt kérdezné tőlem, hogy mit akarnak a fiatalok, azt válaszolnám, hogy fogalmam sincs. Az az érzésem, ha tudják is, hogy mit akarnak, azt sem képesek artikulálni. Az biztos, hogy hiányoznak nekik kapaszkodók, a bizonytalanságuk és céltalanságuk erre is visszavezethető. Lehet, hogy pont azért nem lázadnak, mert sokszor nincs mi ellen küzdeniük, hiszen sokkal tágabb lett a társadalmi mozgástér.

– Szerintem a munka világába vezető úton lehetne egyfajta kapaszkodó a duális képzés. Ha olyan mentorokkal találkoznak, akik felkeltik az érdeklődésüket, már nyert ügyünk van.

– Erre nagy szükség van. A saját példámból is azt tudom mondani, hogy jó lett volna, ha látok más szakmákat is működés közben. Volt, persze, amit láttam, édesapámat sokszor elkísértem nyaranta dolgozni. Sok kortársam azonban úgy döntött, hogy semmit sem tudott a választott pályájáról, nem tapasztalta meg azt testközelből. A pályaválasztásban mindig nagyon komoly ösztönző, ha van a családban vagy a környezetében olyan, akinek a szakmáját megismerheti a gyerek. Nem csak azt látja, hogy az illető reggel elmegy, este hazajön, hanem látja munka közben is.

– Az orientációt nyilván el kell kezdeni az általános iskolában. Németországban a kamarák bevonásával már az óvodában elkezdődik a folyamat.

– Nehéz ezt jól csinálni, hiszen ahogy bármit központosítunk, kicsit kivész belőle a lélek. Megállapodunk a cégekkel, odavisszük a tanulókat, de ha egy idő után rutinból foglalkoznak a fiatallal, annak nincs sok értelme. Attól nem megy el a diák elektrotechnikai mérnöknek, mert egy csoportos gyárlátogatás alkalmával néhány percre megmutattak neki egy elektrotechnikai mérnököt. Igaz, ez is jobb a semminél. Így viszont nehéz lesz minimalizálni a pályaelhagyók számát, akik a végzés után rájönnek, hogy ezt nagyon nem akarják csinálni.

– Úgy látom, hogy a kimondottan kétkezi munkák egyáltalán nem népszerűek.

– Vannak azért népszerűek, mindig is voltak divatszakmák, ami sok embert vonzottak. De azt csak a saját bőrén tapasztalhatja meg igazán mindenki, hogy ténylegesen mivel jár egy-egy szakma. Az édesapám például azért nem lett asztalos, mert nem bírta a port, de erre akkor jött rá, amikor elment egy asztalosműhelybe. Én meg azért nem lettem gépészmérnök, mert a gépész szakközépiskolában rájöttem, hogy sokat kell rajzolni, ezzel pedig nem lett volna jó minden nap megküzdeni.

– A magyar kudarctűrő képessége nagyon gyenge. Ha valaki belebukik egy vállalkozásba, azt sorstragédiának éli meg.

– Valóban, a magyar társadalom inkább a kudarcokat nézi, ellenpélda talán az amerikai, amelyik a sikerekre koncentrál, és a kudarcokon tovább lép.

– Mi kell ahhoz, hogy a tanulmányuk ne csak a tudósok számára legyen érdekes, hanem gyakorlati haszna is legyen?

– Nagyon fontos, hogy a kutatás eredményeit a döntéshozók hasznosítsák. Kimondottan a kutatásunk eredményeinek köszönhető például az, hogy az állam finanszírozza az első nyelvvizsgát. A kutatásból azt láttuk, hogy a vélt nyelvtudás nagyon komolyan növekedett az elmúlt időszakban, viszont a nyelvvizsgával rendelkező, 15-29 év közöttiek száma stagnál. A döntéshozók erre úgy reagáltak, hogyha a nyelvvizsga pénzbe kerül, és ezt nem mindenki tudja megfizetni, akkor ezen változtatni kell. A kutatásból levonhatóak olyan következtetések, amelyeket beépíthetnek a Nemzeti Ifjúsági Stratégiába. A hatályban lévő stratégia eleve kimondja, hogy ilyen kutatásra négy évente szükség van, és a kormányzati stratégiának reagálnia kell az eredményekre. Kérdezzük meg a fiatalokat, hogy mit látnak problémának, és arra próbáljunk választ találni.

– A cégek mit hasznosíthatnak belőle?

– Azt látom, hogy számukra nincs feltétlenül direkt információ, amelyből építkezni tudnak, közvetett eredmények azonban vannak. A kutatás alkalmas arra, hogy a cég, amelyik nem csak a holnapra tervez, lássa azt, hogy mire számíthat az új nemzedékkel kapcsolatban létszám vagy motivációs kérdésekben. Láthatják, hogyan alakulnak az iskolai végzettségek, miként változik a tanulási szándék, a migrációs szándék, a munkapiaccal kapcsolatos elvárások. Ezek mind kiolvashatóak a kutatásból. Nagyjából az is látható, hogy mikor fognak a fiatalok gyermeket vállalni, milyen típusú cégeket kívánnak választani, mennyire tűrik azt, hogy adott esetben hosszabb ideig is kell dolgozniuk alacsonyabb pozícióban. Egy példa: néhány évvel ezelőtt nagy kérdés volt a munkahelyeken az internet megjelenésére hogyan reagáljanak a munkaadók. Voltak olyan gondolatok is, hogy meg kell tiltani a munkahelyi netezést, hiszen a nem munkával töltött idő közvetett bevételkiesést jelent. Ma már teljesen egyértelmű, hogy a fiatalok be se lépnének ilyen céghez. Mivel a kutatásaink nem piaci célra készülnek, bárki dolgozhat velük, tanulhat belőlük, az adataink nyilvánosak.

– Olvasnivaló lehet HR-eseknek.

– Igen. A legújabb, önjelölt motívátorok és kisszámú esetből építkező pszichológiai kutatások következtetései mellett érdemes a reprezentatív kutatási adatokkal is megismerkedni. Víziókból és konkrétumokból együtt lehet jó stratégiát csinálni.

Szerdahelyi Csaba


Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja