Kiemelten ellenőrzi a Lengyelországból érkező tojásszállítmányokat a Nébih miután kiderült, nagyobb mennyiségű, szalmonellával fertőzött lengyel tojást szállítottak több uniós tagállamba, köztük Magyarországra is.

Szalmonellával fertőzött lengyel tojásszállítmányokról érkezett riasztás az Európai Unió élelmiszerbiztonsági gyorsriasztási rendszerén (RASFF). A tojásokból több tagállamba, köztük Magyarországra is érkezett, ezeken a „3PL30221321” azonosító olvasható, fogyaszthatósági ideje 2016. november 4. – derül ki a a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) közleményéből.

A riasztásban érintett tojásfeldolgozó üzemben a Nébih soron kívüli ellenőrzést tartott. A szakemberek – a laboratóriumi vizsgálatok elvégzéséig – elrendelték az érintett tojástétel és az abból készült termékek forgalomból történő kivonását. A Nébih felhívja a figyelmet, hogy a fenti azonosítóval ellátott és lejárati dátumú tojás megbetegedést okozhat, ezért ne fogyasszák el, és a tojással érintkezett felületeket fertőtlenítsék.

A hatóság már az első külföldi hírek néhány héttel ezelőtti megjelenésekor mintát vett több olyan késztermékből is, melyet lengyel tojásból készítettek. Ezekben a laboratóriumi vizsgálatok nem mutattak ki szalmonella baktériumot. Az eset kiterjedtsége, az újonnan felmerült közvetlen hazai érintettsége, valamint a magas élelmiszer-biztonsági kockázat miatt Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár elrendelte a lengyel étkezési tojásszállítmányok fokozott vizsgálatát. 

A november 4-ig tartó ellenőrzéssorozat minden hazai tojáscsomagoló és -feldolgozó létesítményt érint. A szakemberek, a nyomon követhetőség ellenőrzése mellett, valamennyi lengyel étkezési tojástételből mintát vesznek szalmonella vizsgálat céljából.

A szalmonella baktérium – nem megfelelő hőkezelés esetén – élelmiszerfertőzést, szalmonellózist okozhat, amelynek lefolyása, időtartama, súlyossága változó. Jellemző tünetei a hasmenés, a hányás, a magas láz, enyhébb esetben csak hőemelkedés, levertség, súlyos esetben viszont akár halállal is végződhet. A megbetegedés a kisgyermekekre, az idősekre, a legyengült szervezetűekre különösen veszélyes lehet.