A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) első fokon 72,8 millió forintra bírságolta a Magyar Telekomot és további 3 millió forintra annak vezető tisztségviselőjét szabálytalan szolgáltatásnyújtás miatt. A cég a bírság mértékét megfellebbezi.

Az NMHH közleménye a büntetést azzal indokolta, hogy a Magyar Telekom nem tartotta be a jogszabályi feltételeket új hírközlési hálózatának kiépítése során a Fejér megyei Ercsiben, szabálytalanul jutott versenyelőnyhöz, szolgáltatása ezért veszélyeztette az előfizetők érdekeit. A vállalat késve és csak hatósági felszólítás után jelentette be a tavaly márciusban befejezett hálózatot, annak kiépítését nem fejezte be határidőre és folytatta az építési jogosultság lejárta után is. 

Az NMHH emiatt felszólította a Magyar Telekomot, hogy nyújtson be kérelmet fennmaradási engedélyre, annak beérkezése után ráadásul – mint írták – további adatszolgáltatásra és hiánypótlásokra is szükség volt. A közlemény szerint az építmény fennmaradási engedélye csak áprilisban vált véglegessé, de már tavaly májusban megkezdte a szolgáltatást.     

Súlyosbító körülményként értékelték, hogy a Magyar Telekom a hírközlési jogszabályok ismeretében járt el szabálytalanul. Az ismételt jogsértésre tekintettel az NMHH – az elektronikus hírközlésről szóló törvényben nevesített mérlegelési jogkörében eljárva – a szolgáltató vezető tisztségviselőjére további 3 millió forint bírságot szabott ki.

A közlemény szerint a fokozatosság és arányosság elvét követve az NMHH a szankciók mértékével is jelzi az összes piaci szereplőnek, hogy nem éri meg tudatosan eltérni a hírközlési szabályoktól. A határozat ellen a szolgáltató a közléstől számított 15 napon belül fellebbezhet.

Az MTI érdeklődésére a Magyar Telekom közölte, a határozatban foglalt bírság mértéke ellen fellebbezést nyújt be, továbbá levonja tanulságokat. A társaság kiemelte, országszerte folyamatosan fejleszti hálózatát, 2018 végéig 300 ezer új elérést tervez kiépíteni. (MTI)