A budapesti svéd nagykövetség közleménye szerint a nagykövetség védnökségével a skandináv ország vezető cégei támogató programot indítottak a közép- és kelet-európai országok kezdő vállalkozásai számára.

A közlés alapján a Match Startup Programot a telekommunikációval foglalkozó Ericsson, a digitális iparágakban érdekelt ABB, az innovatív vállalatokat támogató Sigma Technology, valamint az AQ Anton mérnöki vállalat hirdette meg. Mint írják, a cégek a mesterséges intelligenciával, gépi tanulással és dolgok internetével (IoT) foglalkozó startupok mentorálására vállalkoznak a program keretében.

Hangsúlyozták, hogy Niclas Trouvé nagykövet jelentős lehetőséget lát az digitalizációhoz kapcsolódó ötletek, valamint a térségben szerzett startup- és cégvezetési tapasztalatok összekapcsolásában.

A jelentkezéseket április 29-ig várják, a 10 legjobb pályázó pedig bemutatkozhat a szervező cégek döntéshozói előtt Budapesten. A kiválasztott startupokat fejlesztési tanácsokkal látják el, hogy később akár üzleti együttműködéseket is köthessenek velük.

(NT)