A 2018-as Start-Up Nation programnak kétmilliárd lejes, azaz tízezer üzleti terv támogatására elegendő költségvetése lesz Romániában – közölte Radu Oprea üzleti környezetért felelős miniszter.

A tavalyi pályázati ciklus keretében benyújtott tervek közül több mint 1300 esetében került sor a kifizetésre – írja a Krónika.

„Mindazokat, akik a kifizetésre várnak, illetve akik nem nyújtották be az erre vonatkozó igénylést, felhívták a regionális ügynökségektől, és tanácsadással szolgálnak nekik. A pénz megvan, a bankok, illetve az ügynökségek számláján van” – mondta Radu Oprea üzleti környezetért felelős miniszter.

Azt, hogy pontosan mikor kezdődik a 2018-as pályázati ciklus, nem tudta megmondani Oprea. A feltételek azonban nem változnak: ezúttal is 10 ezer céget támogatnak majd, egyenként maximum 200 ezer lejjel.