A Magyar Nemzeti Kereskedőház és a Testnevelési Egyetem (TF) május 18-19-én a Groupama Arénában első ízben rendezi meg a Sport és Innováció Nemzetközi Konferenciát.

A konferenciát beharangozó sajtótájékoztatón Mocsai Lajos, a TF rektora elmondta: a magyar sportkultúra erős, a hazai tradíciók kötelezik a jelen sportjában dolgozókat arra, hogy visszanyúljanak a múltba, és felhasználják a felhalmozódott tudást. "A sportinnováció nagyon fontos, a nemzetközi élmezőnnyel nagyon nehéz versenyezni" - mondta, kifejtve, a csúcstechnológiának egyre markánsabb szerepe van a világ sportjában, s ez a konferencia azért fontos, hogy a magyar emberek tehetsége találkozhasson a nemzetközi trendekkel.

Oláh Zsanett, a Magyar Nemzeti Kereskedőház vezérigazgatója elárulta, hagyományteremtő célzattal indítják útjára ezt a rendezvényt, amellyel az volt a céljuk, hogy olyan embereket, vállalkozásokat hozzanak el Budapestre, akik elértek valamit a sportéletben. Hozzátette, több mint ötven előadást hallgathatnak majd meg az érdeklődők a jövő heti konferencián.

Kovács Ágnes olimpiai bajnok úszó - a TF nemzetközi nagykövete - arról beszélt, élsportolóként megtanulta, mennyire fontos nyitott szemmel járni, hiszen csak akkor tud az ember az élmezőnyben maradni, ha lépést tart a nemzetközi trendekkel, újításokkal. "Edzőimnek kulcsszerepük volt a sikereimben, hiszen ők voltak azok, akik folyamatosan a legújabb módszereket keresve, megtanulva és átadva készítettek fel a versenyekre" - emlékezett vissza pályafutására Kovács Ágnes. (MTI)


Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja