A hétfőtől életbelépő rendeletmódosítás szerint a tojás darabárát azonos méretben kell ezentúl feltüntetni a súlyra vetített egységárral - hívta fel a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium.

 A vásárlók számára azonnal összehasonlítható lesz az eltérő méretű és tömegű tojások darabára a súlyra vetített egységárral. Az eddigi négy (S, M, L és XL) méretkategória szerint osztályozott tojásoknál ugyanis nem feltétlenül jelent meg a tényleges súly szerinti különbség, így a súlyra vetített ár nem volt olcsóbb a kisméretű tojásoknál a nagyobb méretűekhez képest.

A vásárlók és a hazai tojástermelők érdekeit is védi a módosítás, amely a vásárlók egyértelmű tájékoztatására kötelezi a kiskereskedőket. A szabályozás módosítására azért volt szükség, mert a kiskereskedelemben gyakorlattá vált, hogy a tojás kilogrammjára számított legmagasabb egységárat az előírtnál kisebb méretben jelölték, ami alkalmas a vevők megtévesztésére.

Az utóbbi időben jelentősen megnőtt a kisméretű (A-minőségű, ipari) tojás importja, ami sok esetben - a látszólagosan olcsóbb eladási ára miatt - hátrányosan érintette a magyarországi gazdák által termelt, magasabb kategóriába sorolt tojások értékesítését.

Az idén januárban 5 százalékra csökkent a tojás és több más élelmiszer, így a friss tej és a baromfihús általános forgalmi adója (áfa), tavaly pedig a sertés tőkehús áfája lett alacsonyabb. (MTI)


Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja