Kötelezettségvállalással zárult a Tesco és a Budapest Bank hitelkártyája éves kártyadíjának kommunikációját vizsgáló versenyfelügyeleti eljárás. A társaságok a tájékoztatások módosításán túl azt is vállalták, hogy visszatérítik a levont díjak egy részét több tízezer korábbi és jelenlegi ügyfelüknek.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) azt vizsgálta, hogy a vállalkozások egyértelmű, megfelelő tájékoztatásokat tettek-e közzé a Tesco Vásárlókártya éves díjára vonatkozó, 2012. április 1-jétől megvalósuló kereskedelmi gyakorlatukban, amikor azt ígérték, hogy a hitelkártya éves kártyadíja 0 forint.

A társaságok ugyan nem ismerték el a jogsértést, ám együttműködésük jeleként komplex, több elemből álló, jelentős mértékű kompenzációs vállalásokat is tartalmazó nyilatkozatokat nyújtottak be. A GVH a kötelezettségvállalási nyilatkozat tartalmának mérlegelése után úgy ítélte meg, hogy a fogyasztóvédelmi-versenyfelügyeleti aggályok orvosolhatók, így a közérdek védelme hatékonyan biztosítható a vállalások elfogadásával.

A GVH a vállalkozások számára kötelezettségként írta elő, hogy vállalásaik alapján térítsék vissza az éves kártyadíjat azon, korábban Tesco Vásárlókártyával rendelkező fogyasztóknak, akiktől egy ízben 5100 forint éves díjat vontak le, és az ezt követő egy éven belül megszüntették a Tesco Vásárlókártyájukat (e fogyasztóknál a Tesco Clubcard pont, bankszámlás jóváírás vagy utalvány formájában visszatérítendő – kompenzációs összeg különböző, de minimum 200 forint és összege attól függ, hogy a levont 5100 forintos éves díj mekkora részét fizették vissza korábban).

Vissza kell téríteni az éves kártyadíjat azon, aktivált Tesco Vásárlókártyával rendelkező fogyasztóknak is, akiktől egy évben belül egyszer vonták le az 5100 forintos éves díjat és még nem szüntették meg a kártyájukat (részükre a Tesco Vásárlókártyán írják jóvá az 5100 forint éves díjat). A társaságok a kereskedelmi gyakorlat módosítása körében vállalták azt is, hogy a Tesco Vásárlókártyával kapcsolatos valamennyi kereskedelmi kommunikációs eszközön az éves díjjal kapcsolatos szöveget a következőre változtatják:

„A hitelkártya éves kártyadíja 5100 Ft vagy 0 Ft. Az éves kártyadíj 0 Ft, amennyiben a hitelkeret kihasználtsága eléri a 70%-ot a vizsgálat időpontjában. A vizsgálat időpontja az aktiválástól számított 3. teljes naptári hónap utolsó napja, illetve ezt követően minden évben ugyanezen nap. Első vásárlási tranzakciós kártya esetén, vagyis akkor, ha a kártya igénylésével együtt Részletformáló szolgáltatás keretében termék vásárlása történik: az első évben minden esetben 0 Ft az éves díj, míg azt követően csak akkor 0 Ft az éves díj, amennyiben a hitelkeret kihasználtsága eléri a 70%-ot a vizsgálat időpontjában.”

A kötelezettségvállalások elfogadása mellett szóló körülményként értékelte a GVH, hogy a kompenzációs vállalás révén nem pusztán jelentős visszatérítést kaphatnak a fogyasztók, hanem a vállalásnak közvetett edukációs és figyelemfelkeltő hatása is lehet a kártyadíj tekintetében, valamint, hogy a kötelezettségvállalás túlmutat a konkrét ügyön, nem csak a Tesco Vásárlókártyára vonatkozik. A társaságok a kötelezettségvállalást még a versenytanácsi előzetes álláspontot megelőzően nyújtották be, a vállalás tartalma pedig megfelelő válaszlépésnek minősült a feltárt hiányosságokra és kérdésekre, és megfelelően részletes is volt.

Egy kötelezettségvállalási nyilatkozat elbírálásakor a GVH elsődleges célja a közérdek hatékony védelmének biztosítása. Kötelezettségvállalással hatékonyabban érhető el, hogy a vállalkozás összhangba hozza magatartását az alkalmazandó jogszabályi rendelkezésekkel, és a döntés egyúttal iránymutatást ad más piaci szereplők számára. A GVH a döntés meghozatalakor értékeli a kötelezettségvállalás elfogadása mellett és ellen szóló körülményeket, figyelemmel az érintett piac sajátosságaira.