Márciusban Magyarországon rendezik meg a think.BDPST régiós innovációs konferenciát. A kormány 700 milliárd forintot szán az innovációs tevékenységek támogatására, európai uniós támogatások formájában.

Budapesten tanácskoznak március 8-10. között az innováció legmeghatározóbb szakértői és szakpolitikai irányítói az első alkalommal idén megrendezett think.BDPST konferencián. A szervezők célja, hogy a tervek szerint évente megrendezett szakmai fórumon fűzzék szorosabbra az üzleti, kormányzati és civil szféra közötti régiós együttműködést az innováció és a kutatás-fejlesztés területén – mondta Antall Péter, a konferenciát szervező Antall József Tudásközpont igazgatója (képünkön).

A háromnapos esemény témái között szerepelnek a kutatás-fejlesztés gazdasági hatásai, az innováció szociális, oktatási és munkaerő-piaci dimenziói, valamint a tartalomfogyasztás átalakulása, a közösségi vállalkozások, a közszolgáltatások és a városi infrastruktúra jövője, illetve az új technológiák hordozta biztonsági kockázatok is.

A think.BDPST konferencia innovációs stratégiai fórumként kívánja elősegíteni a közép-európai régió fejlesztését, akár rövidtávon is komoly eredményeket kínáló területeken. A méretgazdaságosság miatt a visegrádi országokat tömörítő Lengyelország, Csehország, Szlovákia és Magyarország  csupán együttműködve tud kiemelkedő eredményeket elérni a globális innovációs piacon – tette hozzá Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára. Az együtt gondolkodás, a közös fellépés és a kooperáció eurómilliárdokban mérhető többletet jelenthet a résztvevő országok számára, ami a GDP-növekedésben is kimutatható tényező lehet a jövőben.

Magyarországon jelenleg a GDP 1,4 százalékát fordítják kutatás-fejlesztésre, az évtized végére azonban 1,8 százalék körüli részarány a cél – ennek eléréséhez pedig elengedhetetlen a visegrádi innovációs együttműködés elmélyítése. A visegrádi országokban ugyanakkor egyelőre elmarad a kis- és középvállalkozások innovációs teljesítménye az uniós átlagtól. Az EU-ban a kisvállalkozások átlagosan 30, illetve a közepes cégek mintegy 50 százalékához kapcsolódik valamilyen innovációs teljesítmény, régiónkban azonban – Csehország kivételével –  e számoknak nagyjából a fele teljesül (Magyarországon 12 és 26 százalék az arány).

Az MVM mint a legnagyobb nemzeti tulajdonú, regionálisan is meghatározó energetikai társaság kiemelt hangsúlyt fektet a kutatás, fejlesztés és innováció támogatására, valamint a megújuló energiaforrások bővítésére. Az energiaszektorban is számos olyan újítás – akár teljesen új elképzelés – létezik, amelyek felkarolása nagy lehetőségeket hordoz magában – mondta Dr. Bentzik Réka, a konferencia főtámogatója, az MVM Zrt. kommunikációs igazgatója.

A konferencia előadói között szerepel többek között George Pataki New York állam volt kormányzója, Edmund Stoiber volt bajor miniszterelnök, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, Cséfalvay Zoltán az OECD magyar állandó képviseletének vezetője, Robert-Jan Smith, az Európai Bizottság kutatási és innovációs főigazgatóságának vezetője, dr. Pálinkás József az NKFIH elnöke, Tom Szaky, a TerraCycle vezérigazgatója, Horváth Anna a Nesst Hungary országigazgatója, Bertalan Zsolt, a HUPX Zrt. vezérigazgatója, Pásztor János, az ENSZ főtitkár-helyettese, Fadi Swiden a Narateth Accelerator alapítója, Pongrácz Ferenc az IBM dél-kelet európai fejlesztési igazgatója, az AmCham elnöke, Richard A. Plunz, a Columbia Egyetem professzora, valamint Martin Kern, az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) megbízott igazgatója.