Az orosz államfő csütörtökön közölte, eddig 33 milliárd rubelbe került a szíriai hadművelet. Vlagyimir Putyin szerint az orosz erők néhány órán belül képesek visszatérni, ha erre szükség lenne.

Az orosz államfő csütörtökön Moszkvában, a Kremlben 700 katonai vezető előtt beszélt a szíriai béketeremtéshez vezető lépésekről. Vlagyimir Putyin nagyra értékelte az orosz katonák tevékenységét, és bejelentette: nem lenne szerencsés, de ha úgy hozza a helyzet, a csapatok megfelelő számban néhány órán belül képesek visszatérni Szíriába.

Putyin véget vetett a szíriai hadművelet költségei körüli számháborúnak. Azt mondta, hogy a tavaly szeptember 30-án kezdődött orosz szerepvállalás 33 milliárd rubelbe (120 milliárd forintba) került. Szerdán szóvivője, Dmitrij Peszkov cáfolta azt az orosz hírügynökségi információt, hogy a bombázások 38 milliárd rubelt emésztettek volna fel.

Az államfő szerint valamelyest többe került az akció, mint amennyit tervezni lehetett, de annak megvan a fedezete a védelmi minisztérium büdzséjében.

Putyin úgy látja, hogy az orosz küldetés elérte célját, az Iszlám Állam jelentősen meggyengült, s a szíriai kormányerők felkészültek arra, hogy további sikereket érjenek el a terroristák elleni harcban.

Az elnök ismét kijelentette, hogy Moszkva érdekelt a szíriai válság rendezésében, és mindent megtesz azért, hogy nyugati országokkal együtt sikeresek legyenek a Genfbe tervezett béketárgyalások.