Pest megyei piacok fejlesztésének támogatására írt ki pályázatot a Pénzügyminisztérium (PM) az önkormányzatok számára kétmilliárd forint értékben.

A támogatás célja elsősorban piaci árusítóhelyek létesítése, fejlesztése és a piaci infrastruktúra kiépítése, amire 10-150 millió forintos támogatást igényelhetnek a főváros vonzáskörzetében fekvő, Pest megyei települések, valamint azok a 10 ezer lakosúnál nagyobb Pest megyei városok, amelyek nem jogosultak a Vidékfejlesztési Program hasonló célú támogatására – közölte Rákossy Balázs, a PM európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.

A helyi termelők és élelmiszer-kiskereskedők számára a helyben történő értékesítés feltételeinek megteremtése és javítása erősíti a helyi gazdaságot, élénkül a település kereskedelme, bővülnek a település szolgáltatásai, a településen élők kevesebb utazással, kényelmesebben, szebb környezetben juthatnak hozzá egészséges, jó minőségű élelmiszerhez – hangsúlyozta.

A pályázat előtérbe helyezi a helyi termelők és a helyi termékek piacra jutását, ezzel támogatja és ösztönzi a rövid élelmiszer-ellátási láncokat is. A jó minőségű helyi alapanyagok és helyi élelmiszertermékek a kereskedelmi útvonalat lerövidítve, környezetkímélő módon jutnak el a termelőtől a fogyasztóig – tette hozzá az államtitkár.

Emlékeztetett: a kormány 2016-ban döntött arról, hogy 2021-ig összesen nyolcvanmilliárd forint célzott pénzügyi támogatást nyújt Pest megyei vállalkozások és önkormányzatok fejlesztéseire, mert a közép-magyarországi régió részeként Pest megye a hozzá hasonló fejlettségű megyékhez képest kevesebb európai uniós fejlesztési forráshoz juthat a 2014-2020-es időszakban.

A80 milliárd forint támogatást a Pénzügyminisztérium pályázati rendszerben, a Pest Megyei Önkormányzattal együttműködve használja fel. A tárca a program keretében további két, önkormányzatoknak szóló pályázat közzétételét tervezi 2018 nyarán: bölcsődei ellátást nyújtó intézmények fejlesztésének, valamint kerékpárutak létesítésének, felújításának, korszerűsítésének támogatása témájában.

A „Helyi piacok fejlesztése Pest megye területén” című pályázati kiírásra a támogatási kérelmeket 2018. augusztus 27-én reggel 8 órától nyújthatják be a pályázók a www.allamkincstar.gov.hu oldalon. (MTI)