2019. március 22. péntek, 08:38
Pekingbe utaznak jövő héten az amerikai főtárgyalók, Robert Lighthizer kereskedelmi főképviselő és Steven Mnuchin pénzügyminiszter, hogy újabb lökést adjanak az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalásoknak.

A Bloomberg hírügynökség amerikai bennfentes forrásokból úgy értesült, hogy a két amerikai politikus telefononbeszélgetésben egyezett meg a látogatásról Liu He kínai miniszterelnök-helyettessel, aki ezt követően viszonozza a látogatást Washingtonban. A kínai főtárgyaló útjának időpontja még nem ismeretes.

Bár Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások sikeres előrehaladásáról szokott beszélni, egyes amerikai tárgyalók attól tartanak, hogy Kína visszalép a Washington által megfogalmazott követelések teljesítésétől.

A pekingi vezetés megváltoztatta hozzáállását és más nyelvezetet használ azóta, hogy beleegyezett a szellemi tulajdonjogokkal kapcsolatos politikájának megváltoztatásába, de cserébe nem kapott olyan ígéretet a Trump-kormányzattól, hogy visszavonják a Kínából importált termékekre kivetett pótvámokat. Peking például már visszatáncolt a gyógyszerkészítmények adatvédelmére tett kezdeti ígéreteitől.

Az amerikai kormányzatban egyesek úgy ítélik meg Kína stratégiáját, hogy az visszalépés a vállalt kötelezettségektől, mások viszont kevésbé aggódnak, mondván, mindez normális része a tárgyalási folyamatnak.

Lighthizer egyik névtelenül nyilatkozó munkatársa tagadta, hogy a kínai fél visszalépett volna korábbi ígéreteitől. Egy kínai illetékes pedig úgy fogalmazott, hogy a tárgyalások folyamatban vannak, és további lépések várhatóak.

Donald Trump ragaszkodik ahhoz, hogy az amerikai küldöttség a közeljövőben jusson kereskedelmi megállapodásra a kínai féllel, mivel szüksége van egy nagy nemzetközi sikerre újraválasztási esélyeinek növeléséhez - jegyezte meg a Bloomberg, hozzátéve, hogy az amerikai elnök továbbra is fenyegeti Kínát a tárgyalások felrúgásával.

„Miután félbeszakította a Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel Hanoiban múlt hónapban tartott csúcstalálkozóját, Trump hangsúlyozta, hogy kész ugyanezt megtenni Hszi Csin-ping kínai elnökkel is, ha az nem fogadja el az alkufeltételeket" - írta a Bloomberg.

Donald Trump többször kijelentette, hogy legvégül neki és kínai kollégájának személyesen kell jóváhagynia és aláírnia a két ország közötti kereskedelmi megállapodást.

A kereskedelmi főképviselők legutóbb február végén Washingtonban egyeztettek, és ezek után a sikeresnek ítélt tanácskozások után döntött úgy Trump elnök, hogy elhalasztja a 200 milliárd dollár értékű kínai importárukra kivetett védővámok március 1-re ígért emelését.

(Forrás: MTI)


Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja