A digitális technikák oktatása nélkülözhetetlen, fontos, hogy a digitális eszközöket ne csak otthon használják a gyerekek – mondta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke csütörtökön Budapesten, az Információs Társadalom Parlamentje című rendezvényen.

A vállalkozók többsége az életkorából fakadóan távolabb áll a mai kor technikáitól, a vállalatvezetők félnek az informatikától, demotiváltak, nem ismerik a digitális eszközök működését, ami hátrányt jelent számukra – mondta Parragh László, az MKIK elnöke.

A helyzet megoldásában segít például az MKIK közreműködésével létrejött Vállalkozz digitálisan! projekt, amellyel egyebek mellett bemutatható, hogy a digitális technológiák alkalmazása milyen előnyökkel jár a vállalatirányításban.

Beszámolója szerint a program kéthetes indulása óta nagy az érdeklődés a vállalatok körében. Felidézte: a projekthez csatlakozó vállalkozások többek között ingyenes és személyes informatikai auditban és tanácsadásban részesülnek, valamint egy olyan minősítést adnak a cégeknek, amelynek segítségével öt százalék többletforrást kaphatnak a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) pályázatokon.

Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fogyasztóvédelemért és infokommunikációért felelős államtitkára a Nemzeti infokommunikációs stratégia eddig elért eredményeit ismertetve a négy alappillér – digitális infrastruktúra, digitális kompetenciák, digitális állam, digitális gazdaság – közül szintén az oktatást emelte ki.

A stratégia részeként több GINOP programot is említett, így például az oktatási intézmények és az infokommunikációs vállalatok közötti együttműködés támogatásáért indított, illetve az MKIK vezetésével létrehozott, a vállalkozások infokommunikációs (IKT) ellátottságát ösztönző, motivációs, szemléletformáló és kompetenciafejlesztő programot.

A tervek szerint 2018. december 31-ig 1500 eMagyarország pontot korszerűsítenek, lehetővé téve a magánszemélyeknek – főleg a számítógéptől, internettől eddig elzártaknak – a digitális készségek fejlesztését. (MTI)