2017. június 9. péntek, 08:29
vállalkozás, kkv, Parragh László, MKIK
A magyar mikro- és kisvállalkozások, de még a közepesek sem igazán versenyképesek, nem tudnak a nemzetközi piacon egységnyi idő alatt akkora értéket előállítani, mint a versenytársak.

"Ha túl erősen nyomjuk a béreket fölfelé, azt nem tudják kitermelni", ha viszont nem, akkor "kiürül az ország" – mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a kamara országos elnöki találkozóját megelőző, rögtönzött sajtótájékoztatón. Nagyon fontosnak nevezte, hogy termelékenységben, hatékonyságban felzárkózzanak a magyar vállalkozások Európához, mert csak ebben az esetben nyílik lehetőség a foglalkoztatás bővítésére.

Parragh László szerint ugyanakkor "minden makrogazdasági adat rendben van" -, így a foglalkoztatás, a növekedés, az infláció, a fogyasztás, a beruházások -, de nagy kérdés, "hány évig tudjuk ezt tartani". A felzárkózás, a nyugathoz való közeledés elengedhetetlen feltétele, hogy éveken át fenn tudjuk tartani ezeket a folyamatokat - tette hozzá.

A kamarai vezető szerint ugyanakkor a munkaerő biztosítását tekintve "az árral szemben úszunk": nem csak a gyerekszám csökken, hanem az iskolába iratkozók száma is, miközben rendkívül erős a gimnáziumok "elszívó hatása". "Az elmúlt öt évben 100 ezer gyerek esett ki a középfokú képzésből, ebből 84 ezer a szakképzésből" - mutatott rá Parragh László, óriási hibának nevezve, hogy "polgármesterek nem mernek bezárni gimnáziumokat, ami óriási hiba". Szerinte van olyan vidéki gimnázium, ahol 2,5 tanulmányi átlaggal indítottak első osztályt.

Hozzátette: ez "kiszúrás" a gyerekkel, mert nem tud továbbtanulni, "kiszúrás" a családdal, mert olyat tanul a gyerek, aminek nincs piaci kereslete és "kiszúrás" a gazdasággal, mert nincs elegendő munkaerő. Meg kell győzni az embereket, ha a gyereknek van olyan munkája, amit a piac keres, és megfelelő jövedelemre tesz szert, az számára önbecsülést is ad.

Szorgalmazta a felsőoktatás átjárhatóságát, vagyis, hogy a diák a szakképzésből be tudjon jutni a felsőoktatásba. "Egy jó autószerelőből lehessen autóipari mérnök, ha tovább akar lépni" - mondott példát Parragh László megemlítve, hogy e folyamatnak már jó keretet biztosítanak a szakgimnáziumok, de - mint mondta - a társadalommal még meg kell értetni, hogy ez így is működik.

Miklóssy Ferenc, a kamara alelnöke, a hajdú-bihari kamara elnöke szerint "nem lehet a gazdaság erős, ha a középvállakozói réteg nem erős, nem versenyképes". Hozzátette: a magyar középvállalkozók megerősítéséhez kell, hogy az európai uniós támogatások 60 százaléka ténylegesen a vállalkozásokat erősítse. A szakember ennek érdekében sürgette a pályázati döntéseket, hogy a támogatásokat mielőbb közvetlenül eszközök, gépek, technológiák beszerzésére fordíthassák, ami megalapozza a következő évek versenyképességét. (MTI)

A Vállalkozás rovat támogatója: STARJOBS Magyarország Kft.

Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja