A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke szerint a szakképzési rendszerben a gyakorlati oktatókat a jelenleginél magasabb bérrel kellene jobban megbecsülni.

Parragh László a budapesti EuroSkills rendezvényen, a szakmák Európa-bajnokságán az MTI-nek elmondta, a szakmájukban sokkal jobban megfizetik a szakmai elméleti tudással rendelkező és egyben a gyakorlatot is ismerőket, mint az oktatási rendszerben.

„Ezekben az oktatókban van hivatástudat” – fogalmazott az MKIK elnöke, aki szerint a gyakorlati oktatókat érdekeltté kellene tenni abban, hogy az oktatási szférában maradjanak.

Parragh László hangsúlyozta, emellett a vállalati szférából érkező óraadókra is nagyobb figyelmet kellene szentelni, mert bár ők hivatalosan nem oktatók, viszont a reálszférában dolgoznak, és hivatástudatból készek arra, hogy az oktatási rendszerben, gyakorlati szempontok alapján órákat tartsanak.

A kamara elnöke a szakképzés jövőjével kapcsolatban kiemelte, nem közömbös az sem, hogy milyen infrastruktúrával oktatnak a képzőhelyeken. Az iskolarendszer jelentős része európai színvonalú, de még mindig van felzárkózásra váró létesítmény – tette hozzá.

Parragh László arra hívta fel a figyelmet, hogy a szakképzésben is a 4.0 korszak kezdődik, igazodva a legújabb ipari kihívásokhoz. A tananyagok tartalmát a mai kor elvárásaihoz kell igazítani, hangsúlyosan kell kezelni az idegennyelv tudást, a digitális ismereteket a modern kor kihívásaira tekintettel.

A szerdán kezdődött EuroSkills rendezvényen, amelynek szombaton lesz az eredményhirdetése, is egyértelműen látszik, hogy bár még mindig képviselik magukat a hagyományos szakmák, hihetetlen sebességgel jönnek olyanok, amelyek pár évvel ezelőtt még nem léteztek – mondta az MKIK elnöke. (MTI)